A fintech befektetéseket főleg az AI működteti

Többéves mélyponton a fintech befektetések, ám a varázsszóra ugranak a befektetők

Tetszhalottak a fintech szektor befektetései

Az amerikai fintech-ágazatba történő kockázati tőkebefektetések továbbra is visszafogottak, hatéves mélypont közelében mozognak, az üzletkötések a korai szakasz felé tolódtak el. A mesterséges intelligenciát alkalmazó fintecheket ugyanakkor feltűnően szeretik a befektetők – írja a Finextra.

A fintech befektetéseket főleg az AI működteti
A fintech befektetéseket főleg az AI működteti

A Silicon Valley Bank jelentése szerint fintech-orientált kockázatitőke-finanszírozás a 2021-es csúcspont óta 91%-kal csökkent, szeptemberig a fintechek 5 milliárd dollárt gyűjtöttek.

A bejelentett, de még nem lezárt befektetésekkel együtt összesen 9 milliárd dollárt gyűjtöttek a fintech cégek, ami 2020 óta a legalacsonyabb érték.

A jelentés szerint 2024-ben mindössze minden 12. dollárnyi kockázati tőke jutott fintech vállalatnak, szemben 2021-gyel, amikor minden ötödik dollár ilyen startupba vándorolt.

A befektetések a korai szakasz felé tolódtak el, egy A-körös befektetésre több mint három magvető befektetés jutott. 2021-ben a 100 millió dollár feletti fintech-ügyletek tették ki az ágazatban zajló tevékenység 65%-át. Ez a szám 2024-re 34%-ra csökkent.

A kockázati tőkebefektetési cégek lassították a fintech-befektetések ütemét. 2021-ben a legaktívabb 100 amerikai fintech befektető havonta több mint két üzletet kötött. Ez az ütem idén havi egynél kevesebbre csökkent.

A mesterséges intelligenciával is foglalkozó fintecheket ugyanakkor szeretik a befektetők, nem véletlen, hogy 2021 óta a fintech vállalatok eredménybeszámolóiban az AI említése négyszeresére nőtt.

A fintech iparágban a natív módon mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatokba történő befektetések mediánja négyszer magasabb volt, mint a hagyományos „első generációs” fintech cégek esetében. (Portfólió Portál, kép: Pexels)

 

Kár lenne ezeket kihagyni fintech témában – katt és újra csak katt!

Revolut üzletfejlesztés: a napi vásárlás is fizethető kriptoval

Innovatív bank – tovább terjeszkedne a legnagyobb neobank

Városi legendák a startupokkal kapcsolatban

Új iparágat hódíthat meg a fintech

 

Üzleti innováció és üzletfejlesztés blog bejegyzések, fintech, startup és vidéke témákban

A pénznek nincs szaga? Létezhet-e etikus üzleti innováció?

Innováció, üzletfejlesztés, újdonság az autóiparban – Itt a Mercedes pay+!

Amerikai üzleti kóklerek és innovatív megoldásaik

Startupok és üzleti innováció – Nem vagyunk a térképen?

Üzleti innováció a javából: nagy befektetést szerzett egy magyar fintech cég

 

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ludwig Federmeyer

Ludwig Federmeyer

"Minden kapcsolat." Szakmai vezető, innovációs szakértő, consigliere, 10+ éves tapasztalat üzletfejlesztés, illetve tanfolyamok, oktatások, konferenciák, rendezvények, üzleti díj szervezése területén. i7++ Innovációs Audit vezető auditor.

Ezeket olvastad már?