Talán még sincs akkora tűzijáték az összecsukható telefonok piacán

Talán még sincs akkora tűzijáték az összecsukható telefonok piacán

Nem tudni, hogy melyik gyártó vonul ki az összecsukható telefonok piacáról, de állítólag a többinél sincs olyan nagy tűz, mint gondolni lehetett.

összecsukható

Az összecsukható eszközök piaca is olyan lenne vajon, mint az Indul a bakterházban a bakter feleségének a halála, aki felakasztotta magát? Mert nem tudni, hogy a fára magától ment-e fel, vagy segítettek egy kicsit, mivel beszélik ezt is, azt is (figyelem, ez nem idézet volt). Nos, a hajtogatható telefonoknál is kialakulni látszik ez a helyzet, mert eddig azt lehetett hallani, hogy robog a vonat, most meg olyan meg nem erősített hírek érkeztek Kínából, hogy van, aki inkább ki is száll ebből a játékból.

Nem tudni, hogy konkrétan melyik piaci szereplő az, aki visszavonta 2025-ös megjelenési terveit. De ha abból indulunk ki, hogy legrégebben a vivo és az Oppo jelentkezett ebben a szegmensben új modellel, így lehet, hogy közülük valaki. Úgy tudni, a kínai összehajtható okostelefonok piacának idei 13,6 százalékos növekedése is elmarad a várttól. A Xiaomi számára sem aranytojást tojó tyúk ez a téma, mert a Flip 460 ezer darabos száma elmarad az 500 ezer darabos céltól. A Mix Fold 4 pedig még a 100 ezer eladott példányt sem ugrotta meg.

Az IDC szerint Kínában 2024 harmadik negyedévében 2,23 millió összehajtható készüléket adtak el, ami ugyan a fent említett 13,6 százalékos növekedésnek felel meg az előző esztendőhöz képest, de a leggyengébb szám két éve. Azt azonban nem tudni, hogy az összecsukható termékek iránti érdeklődés a plafonjához közeledik, vagy csupán egy kis döccenőről van szó, ami után ismét kilő a piac.

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?