A mesterséges intelligencia hozza el a valóban okos otthonok korát: Bemutatkozik a Home AI

A Samsung Home AI koncepciója a hagyományos koncepciót ötvözi a mesterséges intelligencia által kínált előnyökkel.

samsung home ai

A Samsung úttörő szerepet játszik abban, hogy a különféle mesterséges intelligencia technológiákat látványosan ötvözze a hagyományosabb termékcsaládokkal. A telefonoknál a tavaly bemutatkozó Galaxy AI mutatja az utat a vetélytársaknak is, a televízióknál pedig a Vision AI hoz magával döbbenetes új funkciókat. A háztartási eszközöknél, és úgy általában az otthonok mendezselésénél a Home AI jelenti a következő evolúciós ugrást.

SmartThings

A Samsung több mint egy évtizede foglalkozik intenzíven az okos otthonokkal. Ennek eredményeként született meg a SmartThings ökoszisztéma, amelyben az eszközök a technológiai innovációk révén állandó kapcsolatban vannak egymással, és a felhasználókkal.

samsung home ai

A vállalat most azon munkálkodik gőzerővel, hogy ezt az egyébként remekül és stabilan működő rendszert tegye még sokoldalúbbá és könnyebben kezelhetővé a mostanában berobbanó mesterséges intelligencia eljárások segítségével. Röviden tehát így lehet összefoglalni a Home AI mögött álló koncepciót.

Gyakorlati előnyök

Kényelmesebb kezelés

A nagy nyelvi modellek (LLM) multimodális mesterséges intelligenciájának megjelenése alapjaiban formálta át a felhasználói élményt, lehetővé téve, hogy az emberek természetesebb és intuitívabb módon, például gesztusokkal, hangutasításokkal vagy szöveges parancsokkal végezzenek el feladatokat. Többé nem a felhasználóknak kell alkalmazkodniuk az eszközökhöz, hanem az eszközök értik meg és igazodnak a felhasználók szándékaihoz.

samsung home ai

Hatékonyságnövelés

Az intelligens felhasználói felület nem csupán egyszerűbbé teszi az interakciót, hanem a felhasználói szándék és a kontextus megértésével az okosotthonok működését is hatékonyabbá teszi. Erre tökéletes példa a 3D-s térképnézet, amely lehetővé teszi otthonunk teljes körű irányítását és az energiafogyasztás követését okostelefonon és táblagépen, valamint a Home Insight funkciót, amely személyre szabott otthoni jelentéseket és javaslatokat kínál.

Személyre szabhatóság

Ahogy AI platformot kiterjesztik alkalmazásokra, szolgáltatásokra és különböző eszközökre, egyre jobban alkalmazkodik a felhasználókhoz, és még személyre szabottabb élményeket nyújt. A felhasználói környezet és a részletesebb adatok módot adnak arra, hogy olyan releváns és személyre szabott megoldásokat kínáljon egy AI alapú rendszer, amelyek valóban megfelelnek az egyéni igényeknek.

samsung home ai

Konkrét példa

Hogy a különféle eljárások, szolgáltatások és termékek összekapcsolása hogyan működik a gyakorlatban arra jöjjön most egy konkrét példa: A Samsung Health alvásfigyelő funkciója és a SmartThings okosotthon-rendszer együttműködve képes optimalizálni az alvási körülményeket. Az alvási szokások és a helyiség hőmérsékletének, illetve páratartalmának valós idejű elemzésével a rendszer automatikusan beállítja a klímaberendezéseket. A Galaxy készülékek mozgásérzékelői és a Samsung Health edzéskövető adatai alapján a SmartThings előre felkészíti a felhasználó otthonát a hazaérkezésre, bekapcsolva a légkondicionálót és a mosógépet.

Biztonság

A Home AI szerves részét képezi a Samsung saját, szintén mesterséges intelligencia eljárásokat használó Knox biztonsági rendszere is. Ez olyan exkluzív technológia, amely a dél-koreai cég  okos otthon eszközeit védi. Nem csupán a telefonokat, televíziókat, hanem az összes modellt, így a háztartási berendezéseket is.

Ez a jövő

Ezzel a technológiai fejlődés újabb mérföldkövéhez érkeztünk, ahol a mesterséges intelligencia (AI) átveszi a vezető szerepet az okosotthonok világában. A korábbi eszközcentrikus megközelítéssel szemben, amely csupán az egyes készülékek vezérlésére összpontosított, most egy felhasználóközpontú, intelligens ökoszisztéma felé haladunk. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy az év további részében milyen Home AI újdonságokkal fog előrukkolni a Samsung. A dél-koreai vállalat e téren ugyanis tényleg egyértelműen a trendteremtők közé tartozik. Azaz amit ők előhúznak, jó eséllyel arra fog menni a világ.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?