Eltűnik egy fontos Google funkció az LG televízióiról. Nem csak az újakról, hanem a régebbieken is letiltják.
A Samsung után az LG is úgy döntött, eltávolítja a Google Asszisztenst okostévéiről, ezzel véget vetve egy 2018 óta hirdetett korszaknak. Az LG akkoriban úttörőként vezette be az Asszisztens támogatását, jobb tartalomkeresést és egyszerűbb hangvezérlést ígérve. Most viszont új irányt vesz a vállalat.
Amit tudni lehet
A 9to5Google értesülései szerint 2025. május 1-jétől az LG minden érintett készüléken letiltja a Google Asszisztenst, még azokon is, amelyek jelenleg a felhasználók nappalijában működnek. A készüléktulajdonosokat már most értesítik:
„A Google Asszisztens ezen az eszközön már nem lesz elérhető. A távirányító mikrofongombján keresztül biztosított hangfelismerő szolgáltatás továbbra is használható lesz.”
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bár a fizikai mikrofon gomb megmarad, a mögötte futó asszisztens már nem a Google-é lesz.
Mi marad helyette?
Az LG TV-k hangvezérlése továbbra is működni fog az LG ThinQ rendszeren keresztül, ám ez jóval egyszerűbb, kevésbé intelligens funkciókkal rendelkezik. Azok a felhasználók, akik hozzászoktak a Google Asszisztens által nyújtott mélyebb integrációhoz és keresési lehetőségekhez, hiányolni fogják a korábbi élményt.
Új játékos a porondon: Microsoft Copilot
Az LG a 2025-ös CES kiállításon bejelentette, hogy mesterséges intelligenciás újítással próbálja pótolni az űrt: a Microsoft Copilot AI érkezik a következő generációs OLED tévékbe. Ez azonban csak a jövő évi modellekre vonatkozik, a jelenlegi felhasználók ebből nem részesülnek.
Ki a felelős a változásért?
Bár a döntés okát hivatalosan nem közölték, sokan a Google lépéseit látják a háttérben. A vállalat már 2021-ben megszüntette a Google Play Filmek alkalmazást okostévéken, és azóta is fokozatosan visszahúzódik bizonyos platformokról. Ennek ellenére az LG és a Google között továbbra is van együttműködés – például a Google Cast (Chromecast) támogatás bevezetése révén.
Eközben a Google a saját platformjain, például a Google TV-ken, új Gemini AI funkciókat vezet be, így nem kizárt, hogy a vállalat inkább a saját ökoszisztémájára koncentrál a jövőben.





