huawei

Szemtelen módon előzi be az Apple-t a Huawei

A Huawei egy ügyes húzással beékelődik az Apple szeptemberi eseménye elé, ráadásul nem is akármivel.

huawei
Kép: Phone Arena

Úgy tűnik, szeptember idén sem lesz eseménytelen. Az Apple szeptember 9-én mutatja be az iPhone 17 szériát, de pár nappal korábban Kínában a Huawei is előáll az újabb háromba hajtható készülékével. A Mate XTs hivatalosan szeptember 4-én érkezik és ez lesz a Huawei második tri-fold mobilja, és egyben a világon is csak a második, amely kereskedelmi forgalomba kerül.

Az előző modell, a Mate XT, tavaly szeptember 20-án debütált szülőhazájában, majd idén márciusban jutott el más országokba is. Most is hasonló ütemezésre számíthatunk, a szélesebb körű elérhetőség valószínűleg 2026 elején jön. Aki viszont nem szeretne várni, annak marad az import, de ez együtt jár a kínai piacra szabott szoftverrel, és továbbra is komoly hátrány a Google-szolgáltatások hiánya. Főleg azok számára, akik nem mozognak otthonosan a technikai trükkökben. Igaz, egy hagyományos Google-fiókkal a legtöbb app működésre bírható a microG-nek köszönhetően, ami a Google Mobile Services nyílt forráskódú alternatívája.

huawei
Kép: Huawei

Az új Huawei Mate XTs várhatóan jóval barátibb árcédulát kap, mint elődje, amely brutális áron startolt. Friss hírek szerint az új modell 15 ezer jüanba kerülhet, ami nagyjából 2100 dollárnak (720 ezer forint) felel meg így sokkal közelebb lesz a mai „szokványos” hajlítható telefonok árszintjéhez. A Samsung Galaxy Z Fold 7 alapmodellje 2000 dollárról indul. Ő egyébként még idén, akár októberben bemutathatja a régóta pletykált Galaxy Z TriFoldot is.

Bár a két háromba hajtható modellről még kevés részletet tudni, egy dologban a Samsung előnyben lehet, ez pedig az elérhetőség. A kezdeti értékesítés itt is korlátozott piacokra szűkülhet, nagy az esély, hogy a készülék végül világszerte megjelenik. A Huawei Mate XTs viszont az amerikai boltokba az USA-szankciók miatt szinte biztosan soha nem jut el.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

oneplus turbo

Jön a Volkswagen telefon

Irgalmatlan, döbbenetes nagyságú akkumulátort kapott a nagy teljesítményű OnePlus Turbo, amely a Volkswagen