A vékony telefonoknak annyi…vagy mégsem?

vékony

A vékony telefonoknak annyi…vagy mégsem?

vékony
Kép: Deccan Chronicle

Még magunk a felhasználók sem tudják, hogy látnak-e fantáziát a vékony telefonokban, vagy sem.

A Phone Arena megszavaztatta népes olvasótáborát azt illetően, hogy szerintük van-e jövője a vékony telefonoknak, vagy nincs. Hosszú évekig az okostelefon-dizájn trendjei egyszerű és kiszámítható mintát követtek. Egy vezető márka – többnyire az Apple – előállt egy új dizájnnal, amit először felháborodás fogadott, majd jött a kereskedelmi siker, végül pedig a többi gyártó sorra lemásolta. Ez a minta azonban 2025-ben megszakadt.

A Samsung és az Apple is piacra dobta az extra vékony okostelefonjait, ám a kezdeti felzúdulást nem követte erős érdeklődés. Ezen telefonok fogadtatása nem járt nagy zajjal, és jelenleg az egész iparág újraértékeli, egyáltalán érdemes-e követni ezt az irányt. Mint kiderült, a felhasználók maguk sem tudják, hogy mi lenne jó, hiszen az Phone Arena szavazása közel döntetlent hozott. Valamivel több mint 46% még mindig lát esélyt ezeknek a készülékeknek, így értelemszerűen a többi válaszadó  szerint meg elég volt.

Nem nehéz megérteni a kétkedőket. A hírek szerint a Samsung újragondolta a Galaxy S26 Edge piacra dobását az előd visszafogott eladásai miatt. Az Apple talán késlelteti az iPhone Air 2-t, a kínai márkák pedig sorra állítják le a saját extra vékony modelljeik fejlesztését. Ez bizony nem egy fényes jövő képe.

A jelenlegi ultravékony telefonok látványa sem biztató. Tele vannak kompromisszumokkal, főként akkumulátorkapacitás terén. Kevesebb és gyengébb minőségű kamerát kapnak, teljesítménybeli korlátaik is vannak, vagyis kevésbé vonzóak mindazok számára, akiket nem zavar a kicsit vastagabb kialakítás.

Mégis lehet remény

De talán még van esély az ultravékony telefonoknak. Már láthattuk a Motorola Edge 70 és a Huawei Mate 70 Air modelleket, amelyek több olyan problémát is orvosoltak, amivel az Apple és a Samsung készülékei küzdenek. Jelentősen nagyobb akkumulátorral érkeznek, kedvezőbb árúak, és majdnem biztosak lehetünk benne, hogy más gyártók is követik majd ezt a megközelítést.

iPhone air

Nem lehet arra számítani, hogy a nagy gyártók csökkentenék az áraikat, de nagyon meglepő lenne, ha a második generációs ultravékony készülékeik nem hoznának komoly fejlesztéseket. Nagyobb akkumulátorok, jobb hőkezelés és fejlettebb kamerák tehetnék ezeket a telefonokat sokkal vonzóbbá. Ha mindezt párosítjuk a modern processzorok egyre jobb energiahatékonyságával, akkor a jövőbeli iPhone Air és Galaxy Edge modellek már jóval kevesebb kompromisszumot jelentenének.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

Samsung TV

Viszlát QLED tévék?

A QLED technológia bevezetője, megteremtője, a Samsung állítólag elengedné a QLED televíziókat. A