Felmosási funkcióval is kecsegtet az irgalmatlan mennyiségű kiegészítővel megtámogatott Dreame Z30 AquaCycle. De megéri megvenni? Van ennek értelme? Egyáltalán: Jól szív?
Sok cég próbálkozik az állóporszívó fronton sikereket elérni, nem is véletlenül, hiszen egy igen dinamikusan növekvő piacról van szó. Közéjük tartozik a Dreame, amely rövid idő alatt komoly állóporszívó flottát épített ki Magyarországon. A kínálat papíron legnagyobb tudású tagja a Dreame Z30 AquaCycle, amely arra hivatott, hogy bemutassa, mire is képes a magasra törekvő kínai vállalat ebben a szektorban.
Emiatt nagyon kíváncsiak voltunk rá, hiszen a Dreame óriási erőket mozgat meg annak érdekében, hogy megkerülhetetlen tényezővé váljék ezen a területen is. Ez pedig nagy tudású, jó ár/érték arányú modellek nélkül nem megy. Ráadásul ez egy olyan termékcsalád, ahol könnyű elbukni, mint ahogyan azt már számos esetben mi is tapasztaltuk. Tehát kölcsönkértünk egy példányt, hogy megnézzük mit tud, mire képes, és megéri-e az árát.
Kialakítás és kényelem
Teljesen szokványos kialakítású termékről van szó, amelynél tehát a központi egység tartalmazza a motort, elektronikát, szűrőt és a portartályt is. Ehhez már önmagában is csatlakoztatható bármilyen fej is, nem csak a cső, így az eszköz akár kompakt morzsaporszívóként is bevethető.
Ez nagyon hasznos lehet, ha konyhapultot, szekrényt, kanapét vagy az autó belsejét kell kitakarítani. A fogása kényelmes, a súlya 2,2 kilogramm, amivel a nehezebb darabok közé tartozik a mai mezőnyben. De ez nem véletlen, és nem is tervezési hiba, hiszen a minőségi anyaghasználatra óriási hangsúlyt fektetett a cég. A készülékház strapabíró, nem kopogós, törékeny műanyagból készült. És attól sem kell tartani, hogy a motor szétrázza a szerkezetet. Az egyes komponensek egyébként egyszerűen egymásba csúsztathatóak, és a kapcsolat a használat során végig stabil marad.
Sokoldalúság
És ha már a kiegészítők szóba kerültek, azt ki kell emelni, hogy a dobozában pont egy tucatnyi ilyen eszköz kapott helyet. Ez pedig önmagában igen sokoldalúvá teszi, hiszen közöttük megtalálhatóak a különféle kefék és toldalékok. Természetesen nem hiányzik a fényforrással ellátott motoros fej sem, illetve van külön az állatszőr számára tervezett alkatrész is a dobozban.

Sőt, pakoltak mellé egy olyan különleges perifériát is, amelyet tartályokkal láttak el, így a készülék felmosóként is funkcionálhat. Ez a funkció a tapasztalataink alapján az átlagos, hétköznapi szennyeződésekhez bőven megteszi, de a masszívabb kosz esetén azért a hagyományos, manuális, azaz súrolós módszer jobb. Ám a lényeg az, hogy ez nem valami használhatatlan mókusvakítás, hanem tényleg van értelme és létjogosultsága. Ami nagyon tetszett, hogy tartó modulba beállíthatóak a gyakrabban használt kiegészítők is, így azokat nem kell egy külön szatyorban, dobozban tárolni, és így gyorsan meglelhetőek.
Üzemidő
Mint a legtöbb mai állóporszívó a Z30 AquaCycle is akkumulátorról kapja a működéshez szükséges éltető erőt. E téren a legtöbb mai ilyen modell komoly kihívásokkal küzd, ami a gyakorlatban nem lehet elég idei használni ahhoz, hogy végezzen az egész lakással. Azonban erre e termék esetében nagyon odafigyeltek. A 8 x 3,200 mAh kapacitásnak köszönhetően energiatakarékos módban 90 percnyi (!!) üzemidőt szavatol, ami extrémen magas értéknek számít.
Az alapos tisztításhoz elegendő, úgynevezett mop üzemmódban pedig negyven percig bírja. Ez pedig elég ahhoz, hogy akár egy közel 400 méteres ingatlant is ki lehessen vele takarítani anélkül, hogy a töltőre kellene tenni. E téren ez a termék jelenleg a világelsők közé tartozik, ez nem is lehet kérdés.
Szívóerő
És ugyanezt mondhatjuk el egy másik rettenetesen fontos szegmensről, a szívóerőről is. Papíron a 28 000 Pa szívóerő nagyon ígéretesnek tűnt, és a gyakorlati próba során is azt tapasztaltuk, hogy kiváló a teljesítmény. Még a vastagabb szőnyegből is képes volt kikapni a kutyaszőrt, ami nagy dolog.

A portartály átlagos méretű, egészen pontosan 0,6 literes. Viszont az remek, hogy könnyen tisztítható, és akár szét is szedhető. Az is pozitívum, hogy más minőségi állóporszívókhoz hasonlóan komplex szűrőrendszert kapott, amely a hivatalos információk szerint 99,9 százalékos hatékonysággal dolgozik. Érdekesség, hogy a szennyeződés mértékéről a hátlapon található színes LCD kijelző valós időben szolgáltat információt amellett, hogy elárulja, hogy még mennyi tartalék van az akkumulátorban, illetve éppen milyen teljesítményfokozaton dolgozik az eszköz.
Dreame Z30 AquaCycle: Ár
Dreame Z30 AquaCycle – 192 000 forint. Nem egy olcsó termék, de ha azt nézzük, hogy mit tud, milyen erős, és mennyire sokoldalú, akkor az ár/érték arányt kiemelkedően jónak lehet nevezni. Van olyan változata is, amelyből a felmosás funkciót kihagyták, és így az értelemszerűen valamivel kedvezőbb áron érhető el. A tesztelés során arra jutottunk, hogy ez minden szempontból egy csúcskategóriás modell. Egy igazi nehézsúlyú zászlóshajó, amely egymaga képes bizonyítani azt, hogy a Dremae-vel számolni kell ebben a termékcsoportban.









