Az Apple elhalasztaná az új iPhone 18 család piacra dobását. Karácsonyra nem lesz új telefon!
Újabb iparági jelentések erősítik meg, hogy az Apple jelentős változtatásra készül az iPhone-ok megjelenési ütemezésében. A megszokott őszi rajt helyett a vállalat a hagyományos iPhone 18 bemutatását jövő tavaszra halaszthatja, miközben az iPhone 18 Pro és az iPhone 18 Pro Max továbbra is az őszi időszakban érkezne.
A döntés meglehetősen szokatlan az Apple-től, hiszen az elmúlt években a teljes iPhone-portfólió egyszerre mutatkozott be. Egy friss ázsiai jelentés – több, a helyzetet ismerő forrásra hivatkozva – azonban megerősíti, hogy a cupertinói cég tudatosan bontaná ketté a termékbevezetést.
Ősszel a prémium, tavasszal az alapmodell
A beszámoló szerint az iPhone 18 Pro és a Pro Max időben, ősszel jelenik meg, és velük együtt mutathatják be az Apple első összecsukható telefonját, az iPhone Foldot is. A „sima” iPhone 18 ezzel szemben csak 2027 első felében kerülhet piacra.
A Nikkei Asia értesülései alapján a lépés mögött elsősorban gazdasági és gyártási megfontolások állnak. A memóriachipek árának emelkedése közepette az Apple célja az erőforrások optimalizálása, valamint a magasabb árréssel dolgozó prémium modellekből származó bevételek és profit maximalizálása.
Gyártási kockázatok és ellátási lánc
A források szerint az Apple számára kritikus fontosságú, hogy minimalizálja a lehetséges gyártási fennakadásokat az első összecsukható iPhone tömeggyártása során. Az iPhone Fold bevezetése jelentős terhet róhat az ellátási láncra, ezért a kiadási stratégia módosítása segíthet a gyártási kapacitások és beszállítói erőforrások hatékonyabb kezelésében.
Érdekesség, hogy a jelentés az iPhone Air jövőjére is kitér: az új, vékonyabb modell várhatóan szintén az iPhone 18-cal együtt, 2027-ben debütálhat.
Új korszak az iPhone-oknál?
Amennyiben az értesülések beigazolódnak, az Apple egy új korszakot nyithat az iPhone-ok bevezetésében, ahol a prémium és az alapmodellek eltérő időpontban jelennek meg. Ez nemcsak a vásárlói döntéseket befolyásolhatja, hanem hosszabb távon az egész okostelefon-piacra is hatással lehet.
forráska: GSM Arena






