Az Android lassan a saját gonosz ikertestvérévé válik

android

Az Android lassan a saját gonosz ikertestvérévé válik

Sokan úgy érzik, hogy a Google szép lassan pont azzá alakítja az Android rendszert, aminek eredetileg az ellentéte akart lenni.
A nyílt platform legnagyobb rajongói már kongatják a vészharangot.

android
Kép: Phone Arena

Ha mostanában egy kicsit is figyelted, merre halad az Android, könnyen kiszúrhattál egy aggasztó mintát. Egy friss felmérés azt vizsgálta, mennyire fontos a felhasználóknak, hogy belenyúlhassanak a telefonjuk működésébe. Az eredmény elég beszédes lett, mivel közel 40% konkrétan ezért választotta anno az Androidot.

A PhoneArena olvasói egyértelműen az Android nyitottságát értékelik. A legnagyobb csoport – egészen pontosan 39,47% – azt mondta, hogy a „bütykölés” nemcsak fontos, hanem ez volt a fő oka annak, hogy Androidra váltott. További 27,47% ugyan nem ezt tartja a legfontosabbnak, de kifejezetten élvezi, hogy lehetősége van rá.

Mindössze nagyjából 11% elégedett azzal, hogy néha külső forrásból telepít egy appot, míg 22% egyáltalán nem nyúl bele a rendszerbe. Az időzítés pedig nem is lehetne beszédesebb. Ha összeadjuk az első két csoportot, akkor nagyjából a válaszadók kétharmada, azaz 67% számára fontos valamilyen szintű szabadság és testreszabhatóság.

Ez egy masszív többség pont akkor, amikor a Google egyre inkább elkezdi beszűkíteni ezeket a lehetőségeket. Nem csak arról van szó, hogy a Pixel 10 körül felmerült az úgynevezett „anti-rollback” bootloader szigorítás, ami megnehezítené a régebbi rendszerek visszatelepítését. A cég nemrég a külső alkalmazások telepítését is jóval körülményesebbé tette.

android 17
Kép: Android Police

Várakozási idő, fejlesztői mód bekapcsolása, újraindítás… mintha direkt azt akarnák, hogy kétszer is meggondold. És nem is csak a Google lépett ebbe az irányba. Az OnePlus például már hardveres szinten is bevezette az anti-rollback védelmet olyan modelleknél, mint a OnePlus 13 vagy a OnePlus 15. Ez már az a kategória, ahol egy rossz mozdulat után konkrétan használhatatlanná teheted a telefonodat.

A probléma viszont nem pusztán technikai, hanem filozófiai. Az Android teljes identitása arra épült, hogy ez a „szabadabb” alternatíva. Testre szabhatod a kezdőképernyőt, telepíthetsz bármit, kísérletezhetsz ROM-okkal, vagy visszavonhatsz egy rosszul sikerült frissítést. Legalábbis eddig. Most viszont a Google lépésről lépésre szedi vissza ezeket a lehetőségeket, és mindig ugyanazzal indokol… biztonság.

Persze, a felhasználók védelme fontos, főleg a csaló appok világában. De van különbség aközött, hogy kapaszkodókat adsz a felhasználónak, vagy teljesen átrajzolod, mit jelent maga a platform. Régen sokan simán feloldották a bootloadert, ROM-okat flasheltek, kísérleteztek. Ma már lehet, hogy kevesebben csinálják ezt aktívan, de az érzés, hogy „ha akarom, megtehetem”, mindig is az Android egyik legfontosabb vonzereje volt. Ez különböztette meg az iOS zártabb világától.

És amikor a felhasználók közel 40%-a azt mondja, hogy pont ez a szabadság az oka annak, hogy Androidot használ, az már nem egy rétegigény. A Google nevezheti ezeket a változtatásokat bárhogy, a lényeg nem változik: az Android-felhasználók nem egy zárt kertre fizettek elő. Ha pedig a cég tovább megy ezen az úton, könnyen lehet, hogy a végén egy letisztult, biztonságos, de erősen korlátozott rendszert kapunk. És akkor jogosan merül fel a kérdés. Ha már úgyis minden zárva van… miért ne vennél inkább egy iPhone-t?

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?