Az Nvidia góréjának ikonikus ruhácskájáért fizetett ki valami félnótás egy kisebb vagyont.
Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia aranylázának nemcsak a chipgyártók, hanem a gyűjtők is nagy nyertesei. A Sotheby’s New York-i aukcióján ugyanis 960 ezer dollárért – vagyis közel 340 millió forintért – kelt el az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang által viselt és dedikált fekete Tom Ford bőrdzseki.
Igen, egy használt bőrdzseki.
Pedig maga a ruhadarab újonnan is „csak” nagyjából 10 ezer dollárba kerül. A vevő azonban ennek közel 96-szorosát fizette ki érte, mert a kabáton ott díszelgett Jensen Huang aláírása, és történetesen ő viselte egy 2023-as tajpeji Foxconn-rendezvényen.
Az árverésen 45 licitáló összesen 65 ajánlatot tett, mire kialakult a végső ár. Ez azt jelenti, hogy nem egyetlen milliárdos hóbortjáról volt szó, hanem több tucat ember versenyzett azért, hogy megszerezzen egy fekete bőrdzsekit.
Persze lehet ezt gyűjtői szenvedélynek, befektetésnek vagy technológiai relikviának nevezni, de ettől még nehéz nem feltenni a kérdést: tényleg itt tartunk?
A 960 ezer dollárból például nagyjából 480 darab RTX 5090 videokártyát lehetne vásárolni. Vagy finanszírozni egy kisebb kutatólabort. Vagy ösztöndíjakat. Vagy akár lakásokat venni olyan embereknek, akiknek valóban szükségük lenne rá.
Ehelyett valaki úgy döntött, hogy egy luxusmárkás, használt kabátért fizet ki ennyit.
Igaz, az aukció bevétele jótékony célra megy: az Edge Intézet ösztöndíjakat és technológiai támogatásokat finanszíroz belőle. Ez mindenképpen pozitívum. Ettől azonban maga a jelenség még legalább annyira abszurd marad, mint amikor sportcipők, banánok vagy NFT-k cserélnek gazdát csillagászati összegekért.
Jensen Huang fekete bőrdzsekije kétségtelenül ikonikus. Évek óta ebben lép színpadra Nvidia-bemutatókon, így valóban összeforrt a személyével. De attól még továbbra is egy bőrdzsekiről beszélünk.
A történet inkább arról szól, hogy a technológiai világ vezetői lassan ugyanabba a celebkultuszba emelkednek, mint egykor a rocksztárok vagy hollywoodi színészek. A különbség csak annyi, hogy itt már nem egy dedikált gitár vagy filmkellék ér vagyonokat, hanem egy kabát, amelyet a megfelelő milliárdos viselt.
Ha valaki szerint ez teljesen normális, annak valószínűleg egészen más fogalma van a pénz értékéről, mint a bolygó lakosságának döntő többségének.






