Az új hajlítható telefonok iránt hatalmas volt az igény az előrendelés során.
A Samsung hivatalosan is elindította új hajlítható okostelefonjainak és legújabb okosóráinak globális értékesítését. A Galaxy Z Fold8 Ultra, Galaxy Z Fold8 és Galaxy Z Flip8, valamint a Galaxy Watch Ultra2 és Galaxy Watch9 augusztus 7-től Magyarországon is megvásárolható.
A vállalat szerint az új Galaxy Z sorozat iránt már az előrendelési időszakban is komoly érdeklődés mutatkozott. Európában 20 százalékkal, világszerte pedig több mint 30 százalékkal nőtt az előrendelések száma az előző generációhoz képest. Európában az előrendelések közel 40 százaléka a vadonatúj formátummal érkező Galaxy Z Fold8 Ultra modellre érkezett.
A Galaxy Z Fold8 vitte a prímet Magyarországon
A magyar vásárlók körében is erős rajtot produkáltak az új modellek. A Samsung webáruházában az előrendelés első hat napjában 68 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint az előző év azonos időszakában. Az ezt követő napokban is 35 százalékos növekedést mértek.
A három új hajlítható telefon közül Magyarországon a Galaxy Z Fold8 bizonyult a legnépszerűbbnek: a hazai előrendelők 38 százaléka ezt a modellt választotta.
A színek között is érdekes különbségek mutatkoztak. A Galaxy Z Fold8 Ultra és a Fold8 esetében a Grafit volt a legnépszerűbb, míg a Galaxy Z Flip8 vásárlói elsősorban a Rózsaszín változatot választották. A fiatalabb, 15–34 év közötti, Samsung.com-on előrendelő vásárlók körében az online exkluzív Ködös zöld, Pisztácia és Menta árnyalatok voltak a legkeresettebbek.
Galaxy Z Fold8: vékonyabb, könnyebb, nagyobb munkaterület
A Galaxy Z Fold8 a Samsung szerint új formavilággal érkezik, amelyet a mindennapos tartalomfogyasztáshoz és multitaskinghoz igazítottak. A szélesebb fedlapi kijelző kényelmesebb lehet üzenetváltáshoz és böngészéshez, míg a kihajtott készülék 4:3-as képarányú főképernyője elsősorban videózásnál, olvasásnál és játék közben kínál nagyobb felületet.
A Samsung külön kiemeli a Gemini Jegyzetfüzet funkciót, amely egyetlen munkaterületen képes összegyűjteni a jegyzeteket, képeket, hangfelvételeket és dokumentumokat.
A készülék mindössze 201 grammos, vagyis a Samsung szerint ez a vállalat eddigi legkönnyebb Galaxy Z Fold modellje. Az új Flex Titánium technológia vékonyabb kijelzőszerkezetet tesz lehetővé, miközben a gyártó a kijelző közepén látható hajtáscsík láthatóságát is igyekezett csökkenteni.
A Fold8 Ultra még egy lapáttal rátesz
A Galaxy Z Fold8 Ultra a Fold sorozat csúcsmodellje, amely a nagy kijelzőt komolyabb kamerás és hardveres képességekkel párosítja.
A készülék 8 colos főképernyőt kapott, amely a Samsung szerint elsősorban a párhuzamos munkavégzéshez és kreatív feladatokhoz kínál nagyobb mozgásteret. A Now Nudge és az intelligens javaslatok pedig arra szolgálnak, hogy a telefon a beszélgetésekből és az aktuális helyzetekből kiindulva releváns következő lépéseket ajánljon.
A kamerarendszer egyik legfontosabb újdonsága a 200 megapixeles fő kamera, amely immár 200 MP-es felbontás mellett is támogatja a HDR technológiát. Mellé egy új, 50 megapixeles ultraszéles látószögű kamera társul.
A videózásban mindhárom új Galaxy Z modell támogatja a Kettős felvételt, amellyel egyszerre rögzíthető a környezet és a felhasználó reakciója. A My FanCam pedig automatikusan követheti a kiválasztott személyt.
A Fold8 Ultra 5000 mAh-s akkumulátort és 45 wattos gyorstöltést kapott. Kinyitva mindössze 4,1 milliméter vastag, tömege pedig 215 gramm.
Galaxy Z Flip8: a kisebb hajlítható is komolyabb lett
A Galaxy Z Flip8 a Fold modelleknél kompaktabb formátumot képvisel, elsősorban az önkifejezésre és a gyors interakciókra koncentrálva.
A külső kijelzőn elérhető Automatizált appok segítségével a felhasználók közvetlenül hozzáférhetnek bizonyos alkalmazásokhoz és információkhoz anélkül, hogy teljesen ki kellene nyitniuk a telefont. A Now Brief személyre szabott napi összefoglalókat kínál, a Gemini pedig hangutasítással vagy az oldalsó gombbal is elérhető.
A fotózásban egy 50 megapixeles kamera, a ProVisual Engine és a FlexCam funkciók segítik a felhasználót. Utóbbi különösen akkor lehet hasznos, ha a telefont kitámasztva, szokatlan szögből szeretnénk fotózni vagy videózni.
Két új Galaxy Watch is érkezett
Az új telefonok mellett a Samsung két új okosórát is piacra dobott. A Galaxy Watch Ultra2 elsősorban a szabadtéri sportok és a komolyabb fizikai igénybevétel mellé készült, míg a Galaxy Watch9 a mindennapos egészség- és aktivitáskövetést helyezi előtérbe.
A Watch Ultra2 47 milliméteres méretben érhető el, és 800 mAh-s akkumulátort kapott. A kijelző maximális fényereje eléri az 5000 nitet, a titánház pedig ütésálló kialakítású. Az óra IP69K és 10 ATM minősítéssel rendelkezik, valamint EN 13319 tanúsítványt is kapott.
A Galaxy Watch9 40 és 44 milliméteres méretben kapható. A Samsung többek között a Vitális jelek, a Szívegészségi pontszám, a Napi kardióterhelés és a Fitneszindex funkciókat emeli ki az új modellnél.
Magyar árak:
A Galaxy Z Fold8 Ultra háromféle tárhelyváltozatban érhető el Magyarországon:
- 256 GB: 829 990 Ft
- 512 GB: 899 990 Ft
- 1 TB: 1 049 990 Ft
A Galaxy Z Fold8 ára:
- 256 GB: 759 990 Ft
- 512 GB: 829 990 Ft
- 1 TB: 969 990 Ft
A Galaxy Z Flip8 valamivel alacsonyabb áron indul:
- 256 GB: 499 990 Ft
- 512 GB: 569 990 Ft
Az új Galaxy Watch modellek ára szintén ismert. A Bluetooth-os Galaxy Watch9 40 milliméteres változata 164 990 forintba, a 44 milliméteres 174 990 forintba kerül. LTE-kapcsolattal ugyanezek a méretek 179 990, illetve 189 990 forintos ajánlott áron érhetők el.
A Galaxy Watch Ultra2 LTE változatának ajánlott fogyasztói ára 289 990 forint.
Magyarországon is elérhetők az új modellek
A Galaxy Z Fold8 Ultra, Fold8 és Flip8, valamint a Galaxy Watch Ultra2 és Watch9 augusztus 7-től a Samsung webáruházában, a szolgáltatóknál és a kiskereskedőknél is elérhető Magyarországon.
A Galaxy Z széria új készülékeihez a Samsung hat hónapos Google AI Pro próbaidőszakot is kínál. A gyártó emellett az iPhone-ról Galaxyra váltást is egyszerűbbé tette: a frissített Smart Switch QR-kód segítségével képes vezeték nélkül adatokat átvinni, miközben a Quick Share és az AirDrop közötti kompatibilitás a fájlmegosztást is megkönnyíti az iOS- és Galaxy-eszközök között.
A Samsung tehát egyszerre frissítette hajlítható telefonos és okosórás kínálatát, miközben a Fold8 Ultra megjelenésével új kategóriát is megpróbál létrehozni a saját Z sorozatán belül. Az már a vásárlói visszajelzéseken múlik, hogy a jelentős felárat kérő Ultra modell mennyire tudja meggyőzni a prémium kategóriában keresgélőket.






