Az új Snapdragon chip őrült termékek gyártását teszi lehetővé. Például kamerákat lehet építeni a fejhallgatóba. Hogy ez miért jó?
18
A Qualcomm bemutatta a Snapdragon Sound Elite Gen 2-t, amely a neve ellenére már rég nem csak a hagyományos fejhallgatók világáról szól. A chipet ugyanis kamerás fülhallgatókhoz, audioszemüvegekhez és más, egyelőre nehezen elképzelhető viselhető eszközökhöz is szánják.
Az új lapka kétszeres mesterségesintelligencia-teljesítményt kínál az előző generációhoz képest, miközben 40 százalékkal kevesebbet fogyaszt, és 30 százalékkal kevesebb helyet foglal. Vagyis kisebb, takarékosabb és okosabb – pontosan, ahogy egy 2026-os kütyütől elvárnánk.
A Qualcomm elképzelése ennél jóval ambiciózusabb. A chip segítségével a viselhető eszközök valós idejű fordításra, kontextuális segítségnyújtásra és személyre szabott hallásra is képesek lehetnek. A kamerával felszerelt változatok pedig a látottakat is átadhatják az AI-asszisztensnek, így a rendszer nemcsak azt tudhatja, mit hallunk, hanem azt is, mit nézünk.
Ehhez még Wi-Fi 6E is társul, ráadásul közvetlen internetkapcsolattal, vagyis bizonyos eszközöknek már a telefon közbeiktatására sem feltétlenül lesz szükségük. A chip támogatja többek között az aptX Lossless technológiát, az XPAN-t, az ötödik generációs aktív zajszűrést és a fejlett hanghívás-zajcsökkentést is.
A Qualcomm szerint már a Bose, a HP és a Cleer is dolgozik Snapdragon Sound Elite Gen 2-re épülő eszközökön.
Úgy tűnik, a jövőben tehát nem egyszerűen fülhallgatót veszünk majd fel. Hanem egy apró, kamerával, mesterséges intelligenciával, internettel és valós idejű fordítóval felszerelt számítógépet – hogy végre a fülünk is meg tudja mondani, mit látunk.





