A Tungsram előállt egy ötlettel, hogyan oldhatná meg Elon Musk a globális éhezés problémáját

A Tungsram előállt egy ötlettel, hogyan oldhatná meg Elon Musk a globális éhezés problémáját

A Tungsram már elő is állt egy ötlettel, hogyan tudná Elon Musk felajánlott 6 milliárd dollárja megoldani a globális szintű éhínséget – legalábbis javítani rajta. 

A történet előzménye, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez tartozó Világélelmezési Program igazgatója, David Beasley nemrégiben úgy nyilatkozott a Twitteren: Elon Musk vagyonának mindössze 2 százaléka (azaz körülbelül 6 milliárd dollár) elég lenne ahhoz, hogy a globális éhínségre megoldást találjon az emberiség. Musk vasárnap reagált a felszólításra, méghozzá nem is akárhogy. Kijelentette, hogy most azonnal elad pár Tesla részvényt, ha a szervezet el tudja magyarázni ebben a Twitter posztban, hogyan oldaná meg ez az összeg a problémát.

Ugyan később Beasley egy tweetben pontosította a sajtóban leközölt információkat, és elmondta, hogy 6 milliárd dollár nem jelentene mindenre megoldást, de javítana a helyzeten, és mintegy 42 millió ember mentene meg az éhhaláltól. Időközben pedig egy harmadik szereplő is felbukkant a történetben: a Tungsram konkrét ötlettel állt elő, hogyan lehetne igazán hatékonyan befektetni Elon Musk hatmilliárdos adományát. A magyar high-tech vállalat szerint a megoldás a beltéri növénytermesztésben keresendő, amely nemcsak a jövő élelmiszerellátását tudná biztosítani, de napjaink globális éhínségére is megoldást kínálna. A Tungsram már jelezte szándékait az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet és Elon Musk felé is, így kíváncsian várjuk, mi sül ki a dologból.

A Tungsram idén májusban Budapesten nyitotta meg a Közép-Európában egyedülálló vertikális farmját, ahol a jövő élelmiszerellátásra keresnek megoldást a kutatók. A különleges farm segítségével a learatható termőföldek helyett beltérben, kizárólag LED-es, mesterséges megvilágítással, évszaktól és klímától függően lehetne zöldséget, gyümölcsöt és gabonát termelni.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?