Halláskárosodást okozott egy Apple AirPods Pro

Halláskárosodást okozott egy Apple AirPods Pro

Átszakította egy fiú dobhártyáját egy Apple AirPods Pro, amikor egy jelzést maximum hangerőn játszott le. 

Manapság elég sok emberhez nőtt már hozzá a vezeték nélküli fülhallgatója, így a fiatalabb korosztályhoz is. Egy 12 éves amerikai fiú azonban szörnyű dolgon ment keresztül, amikor az Apple AirPods Pro fülhallgatóját viselte.

Történt ugyanis, hogy amikor a fiú kisebb hangerő mellett Netflixen nézett filmet, akkor az AirPods Pro egy extrém hangos figyelmeztetést játszott le. Ez az úgynevezett AMBER Alert-rendszer jelzése volt, amely az USA-ban az elrabolt gyerekek felkutatását segíti. A gond csak az, hogy az automatikusan kiküldött jelzést olyan hangosan játszotta le az AirPods Pro, hogy átszakította a fiú dobhártyáját.

A szülők beperelték az Apple-t, ugyanis a fiú végleges halláskárosodást szenvedett, és hallókészüléket hord azóta. Az Apple-t azzal vádolják, hogy hibás terméket értékesít, amely nem csökkenti az ilyen figyelmeztetések hangerejét automatikusan. A vád szerint az Apple ráadásul tud erről a hiányosságról, mégsem tett semmit, és még csak nem is figyelmezteti a felhasználókat. A Redditen többen megerősítették, hogy az effajta jelzést valóban kibírhatatlan hangerőn játssza le az AirPods Pro.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Fotó: Mashable, The Sweet Setup

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?