Nissan Ariya EV: az elektromos autó, ami az Északi-sarktól a Déliig ment

Nissan Ariya EV: az elektromos autó, ami az Északi-sarktól a Déliig ment

A csípőből tüzelők kedvéért azonnal tisztázzuk, természetesen a Nissan Ariya EV a 90 nap alatt megtett bő 27 ezer kilométert jó sok töltéssel tette meg, de nem az oszlophoz állva. 

A mai nap folyamán a skót kalandorok, Chris és Julie Ramsey végre kijelenthették, befejezték a kilenc hónapos, 27 ezer kilométeres „Pole To Pole EV” expedíciójukat, amely a világ első ilyen útja az 1823-as mágneses Északi-sarktól a Déli-sarkig – ráadásul elektromos autóval. A páros valójában december 15-én (pénteken) érte el célját, de a hírt csak később, a műholdas kapcsolat helyreállítása után tudták megosztani. Ezt a bravúrt egy Nissan Ariya e-4ORCE elektromos járművel érték el, amelyet az izlandi Arctic Trucks módosított. Főként nagyobb, 39 colos gumiabroncsokkal, valamint a hozzá illő kerékjárati ívekkel, továbbá némi jégbarát felszereléssel és karosszéria-megerősítéssel. A hajtáslánc és a felfüggesztés nagyrészt szériafelszerelés volt, illetve az Electrek szerint még annyi történt, hogy megemelték a hasmagasságot.

nissan ariya
Kép: Jalopnik

A Nissan Ariya széria kivitelének 440 kilométere helyett, az elektromos járműre nehezedő plusz terhelés miatt mindössze 250-300 km-re csökkent hatótávolsággal kellett beérni. Az út sarkvidéki és antarktiszi részei alatt Ramseyék különböző trükköket alkalmaztak az autó akkumulátorának melegen tartására a jobb hatékonyság érdekében. Pihenés közben volt, hogy hófalat húztak az autó elé, ezzel védve az autó alját és első hűtőjét a hideg széltől, vagy akár egy külön sátorral is letakarták, ha nem volt dudáló szél.

Az időjárástól függően egy 5 kW-os szélturbinát vagy egy hibrid napelemes töltési megoldás prototípusát használták a Nissan Ariya feltöltésére. Ha ez nem volt lehetséges, akkor viszont vissza kellett nyúlniuk a benzinüzemű generátorukhoz – ami kötelező felszerelés a sarkvidéki régiókban való közlekedéshez. Ugyanígy a dízelüzemű kísérőjárműveik esetében is, mivel azokból nem létezik elektromos változat. Chris elmagyarázta az Expedition Portalnak, hogy a „Pole To Pole EV” célja annak bizonyítása, hogy az elektromos járművek életképes helyettesítői lehetnek a meglévő dízelüzemű expedíciós járműveknek a sarkvidékeken.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?