Ha szeretsz fotózni, akkor most egy csomó mindent nyerhetsz

Sony fotópályázat

Ha szeretsz fotózni, akkor most egy csomó mindent nyerhetsz

Fotópályázatot indít a Sony, hogy segítse a tehetségeket.

Sony fotópályázat

A Sony World Photography Awards, a világ egyik legjelentősebb fotográfiai eseménye, 2026-ban egy vadonatúj elismeréssel bővül. A European Student Award kifejezetten az európai fotográfia szakos hallgatók munkáit hivatott díjazni, lehetőséget teremtve a fiatal tehetségek számára, hogy bemutathassák kreativitásukat, és új lendületet kapjanak fotós karrierjükben.

Esély a bemutatkozásra és fejlődésre

Az akkreditált fotográfusképzéseken részt vevő hallgatók 5–10 képből álló sorozatokat nyújthatnak be egy megadott témára reflektálva. Az idei brief a „Together” (Együtt) címet viseli, amely a kapcsolódás, az összetartozás és az emberi közösségek erejét állítja a középpontba.

A European Student Award nemcsak elismerést, hanem kézzelfogható szakmai támogatást is kínál. A győztes, valamint a négy shortlistre kerülő pályázó:

  • Sony fényképezőgépekből álló felszerelést kap,

  • részt vehet exkluzív oktatási workshopokon londoni iparági szakértők vezetésével,

  • és meghívást nyer a 2026. április 15–16-án megrendezett díjátadó gálára.

Az öt legjobb projekt a 2026-os Sony World Photography Awards kiállításon is bemutatásra kerül, London ikonikus kulturális központjában, a Somerset House-ban (2026. április 17. – május 4.).

Sony fotópályázat

A fotográfia mint kifejezőerő

„Nagyon örülünk, hogy elindíthatjuk ezt a díjat, amely reflektorfénybe állítja az európai feltörekvő tehetségeket, és újabb platformot ad a hallgatóknak víziójuk kifejezésére” – mondta Pierrick Masson, a Sony Imaging and Solutions Europe fogyasztói marketingvezetője. Hozzátette: „A fotográfia rendkívül erőteljes médium, és célunk, hogy a fiatal alkotókat ellássuk azokkal az eszközökkel, mentorálással és elismeréssel, amelyet megérdemelnek.”

Fontos határidők

  • Nevezés kezdete: már elindult

  • Beküldési határidő: 2025. november 28., 13:00 (GMT) / 14:00 (CET)

  • Győztes és shortlist kihirdetése: 2026 tavasza

  • Workshopok és díjátadó gála: 2026. április 15–16.

További részletek, pályázati feltételek és nevezési útmutató elérhető a World Photography Organisation hivatalos oldalán: EUROPEAN STUDENT AWARD.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?