A Huawei AI CUBE a gyártó első intelligens hangkeltője, amely az elnevezéssel ellentétben henger alakú, s első pillantásra, egy nyolcvanas évekből itt felejtett kávédarálóra emlékeztet.

Szólítottál kis gazdám?

Úgy tűnik minden cég szeretne, egy szeletkét az intelligens hangszórók piacából nagy kérdés, hogy a kései ébredés miatt behozható-e a Google és az Amazon előnye?

Amíg a Samsung saját fejlesztésű asszisztensét (Bixby) erőltette a közelmúltban bemutatott hangszórójába, addig a Huawei nem kísérletezett, s Amazon Alexa támogatással küldi csatába újdonságát. Ezzel a húzással az összes kapcsolódó funkciót és szolgáltatást megkapta, így csak a hangzás tökéletesítésére kellett energiát fordítani.

A formabontónak nem nevezhető külsőt a mérnökök, kiemelkedő hangzással igyekeztek feledtetni. A készülék burkolata alatt, egy 15 W teljesítményű alumínium membrános hangszóró lapul, míg a basszusról, két darab passzív radiátor gondoskodik.

Az újdonság megkapta a Huawei Histen technológiát, ami többek között virtuális basszus kiemeléssel, lineáris fáziskiegyenlítéssel és adaptív erősítéssel javítja a teljesítményt. A hangasszisztens munkáját, többek között négy mikrofon és a Far Field Recognition eljárás támogatja.

A készülék plusz szolgáltatása, hogy 4G útválasztóként is használható. A funkció igénybevételéhez csupán SIM-kártyára van szükség, s máris kihasználható a 2,4 GHz-es és 5 GHz-es csatornák kínálta tempó. A berendezés 300 Mbps letöltési sebességet biztosít.

A Huawei AI CUBE a tervek szerint karácsonyig a boltokba kerül, de az ár egyelőre nem ismert.