Végletekig puritán a Biomega SIN

A dán Biomega elsősorban kerékpárok tervezésével és gyártásával foglalkozik, azonban a csapat a közelmúltban, egy városi közlekedésre szánt, elektromos hajtású kocsival hívta fel magára a figyelmet.


Egyszerű városi csöppség

A négy személynek helyet biztosító SIN CUV (Crossover Utility Vehicle) szénszál erősítésű karosszériával és egészen egyszerű belső térrel rendelkezik, aminek kialakításakor a skandináv tervezési normákat vették figyelembe. A kitett kerekek a belső tér növelését szolgálják, így a kompakt méret ellenére, minden utasnak elegendő hely jut.

A városi apróság mindössze 950 kilót nyom; a meghajtásért négy villanymotor felel, amelyek 60 kW teljesítményt biztosítanak. Az energiát a hátsó ülések mögött elhelyezett 22 kWh kapacitású telep szolgáltatja. A műszerfalat, egy a jármű rendszerével összekötött táblagép helyettesíti, amiről minden releváns információ gyorsan leolvasható.

A gyártó szerint a SIN szűkebb városi környezetben is könnyedén irányítható, s akár közösségi járműként is bevethető. A beépített akkumulátor 160 km hatótávolságot szavatol, ami a legtöbb városban bőségesen elegendő. A koncepció ígéretes, de pl. ajtók hiányában az oldalsó ütközésvédelem elég problémás, s a hosszú távú kényelem kérdése is sokakat foglalkoztat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?