Egyedülálló megjelenésekkel és a ’Lukács Félévszázad’ Turné koncertjeivel zárja idei évét hazánk legnépszerűbb rockzenekara! A Tankcsapda a MOL kijelölt töltőállomásain pendrive formátumban, limitált mennyiségben megjelenteti a teljes audio életművet! Összesen három kis méretű, pazar dizájnnal bíró adattárolót tartalmaz a csomag, ami magyar szinten abszolút egyedinek számító megoldás.
„Ez egy világító, egyedi dizájnú pendrive-gyűjtemény, nagyon kedvező áron. Nagyon büszkék vagyunk rá, hiszen elég prémiumra sikerült” – nyilatkozta Fejes Tamás dobos. „Merünk nem szokványos dolgokat csinálni, így ebben a formátumban teljes életművet itthon még nem jelentetett meg senki. Kifejezetten motivál, hogy olyat lépjünk, amit mások eddig nem mertek. A pendrive formátumot, ha beválik, az új lemezeinknél is továbbvisszük. A letöltés önmagában nem elég, kézzelfogható hanghordozóra továbbra is szükség van, hiszen ez sokkal intimebb köteléket ad rajongó és zenekar között, okot adva a dedikálásra, gyűjtésre.”
„Kétségtelenül van egy olyan üzenete is, hogy 2018-at írunk, amikor a legtöbb autóba már nem is raknak CD-olvasót” – folytatta Sidlovics Gábor gitáros. „Amikor hét évvel ezelőtt a MOL-kutakon elkezdtük a 990 forintos CD-k terjesztését, komolyan megreformáltuk a hazai lemezkiadást. De sosem gondoltuk, hogy szabad lenne beleülni a sikerbe, ezért állandóan keressük az újdonságokat. Így pattant ki Tomi fejéből, hogy a zenekar eddigi életművét most egyszerre fellelhetővé tegyük.”
A fém dobozban található, dizájn tekintetében is figyelemre méltó adathordozók piros-fehér-zöld színekben készültek és három korszak hologramos „P” betűi kötik össze őket. A pendrive-ok mindössze háromszor ötezer példányban jelentek meg kizárólag a MOL száz kijelölt töltőállomásán. Utánnyomás nem várható, tehát amennyiben elfogy, igencsak komoly értékké válik a gyűjtők számára. Az érdeklődés már a megjelenés napján hatalmas volt, a kiadványok közel fele gazdára talált az első 24 órában.
„Nagyon büszkék vagyunk rá.”- fűzte hozzá Lukács Laci a Tankcsapda alapítója. A pendrive-ok a zenekar háromszor tíz évét veszik górcső alá, az összes valaha megjelent audio felvételét tartalmazzák, olyan koncertfelvételekkel kiegészítve, amelyek eddig még nem jelentek meg. Mindez összesen 33 órányi, több mint 450 felvételt jelentő anyag.”
A ’Lukács Félévszázad’ jubileumot nem is zárhatná stílusosabban a Tankcsapda, mint a frontember nevéhez kötődő, karakteres alkoholos itallal. Több mint két év munkájának „gyümölcse” került bele a Czeglédi Zsolt főzőmester által megálmodott és létrehozott ’Lukács50 Tüzesvíz’ névre keresztelt single malt gabonapárlatba.