Mi az a QLED tv és miért jó nekünk?

Az utóbbi évek a tévés univerzumban az OLED és a QLED technológia harcáról szólnak. Itt és most ez utóbbi eljárást vesézzük ki, kitérve egy kicsit a működési elvre, az előnyökre, hátrányokra valamint arra, hogy ki járhat jól egy ilyen készülékkel.

Mi a QLED?

A névből talán sokan arra következtethetnek, hogy itt a mostanában feltörni próbáló, és sok cég által gőzerővel tolt OLED technológia evolúciós ugrásáról van szó (hiszen a Q, az O után következik az ábécében), azonban ez fatális tévedés. A QLED megnevezés ugyanis LED LCD képalkotási eljárást takar, amelyet úgynevezett kvantumpontokkal (Quantum dot angolul, innen jön a Q betű) egészítenek ki.

Kvantumpont, az meg mi a csoda?

A kvantumpontok igen apró, 2-8 nanométer (ez a milliméter egymilliomod része) átmérőjű, speciális anyagból készült kristályok, amelyek szuperképessége, hogy mérettől függően más-más módon törik meg a fényt. A QLED televíziók tartalmaznak egy különleges, igen vékony filmréteget, amelyet dúsan megszórtak ilyen kvantumpontok milliárdjaival. Ez a filmréteg, tehát a rajta lévő áttetsző, igen kicsi gömbök serege került a tévékbe, egészen pontosan a háttérvilágítást szolgáltató fénykibocsátó diódák, valamint a színszűrőket, és magukat a képpontokat tartalmazó folyadékkristályos panel közé.

Cél: a tökéletes fehér – így működik

A már említett LED-ekből érkező kék fény áthalad a kvantum filmrétegen, amelynek speciális kristályai megtörik, és ezáltal igen széles spektrumú, tökéletes tisztaságú fehér fény keletkezik. Tehát a kvantumpontok feladata, hogy létrehozzák a hibátlan nyersanyagot, amivel aztán lehet később dolgozni, amit „oda lehet adni” a színek megjelenítéséért felelős panelnek, amelyben létrejönnek a pixelek, amikből összeáll a nézők által látott kép.

QLED előnyök

Pontos színek

Ezek után már különösebb meglepetést valószínűleg nem okoz, hogy a QLED technológia egyik nagy előnye az igen pontos színmegjelenítés. Hiszen ha a nyersanyag hibátlan minőségű, akkor értelemszerűen az kihatással van a látott árnyalatokra is.

Alacsonyabb fogyasztás

A kis kvantumpontok másik remek tulajdonsága a színtörés mellett, hogy képesek a fény felerősítésére, ezáltal ugyanolyan fényerő megjelenítéséhez kevesebb energia szükséges.

Nagyobb fényerő

A nanoméretű kristályok fényerő erősítő tulajdonságának másik előnye, hogy korábban sosem látott nagyságú fényerő elérése válik lehetségessé. Ennek hatalmas szerepe van az úgynevezett nagy dinamikatartományú (High Dynamic Range = HDR) tartalmak megjelenítése során, hiszen ezeknél is a korábbinál jobb színhűség érhető el. E HDR anyagok sajátossága, hogy a fényerő dinamikusan változik a attól függően, hogy a megjelenített képrészlet mennyire világos vagy sötét. Ennek következtében pedig a megjelenített kép jóval valóságosabb, mint amit a hagyományos SDR videóknál, filmeknél tapasztalhatunk.

Nincs beégés

A nagy rivális OLED technológiánál továbbra is tartani kell a beégés veszélyétől, mint ahogyan azt a független Rtings magazin tesztje bebizonyította. Azaz, hogy ha extrémen hosszú ideig ugyanaz a képi tartalom látható a képernyőn, akkor az „beég”, tehát örökre ott maradhat, vagy szerencsésebb esetben csak szellemképes (ghosting) lesz, ami egy idő után eltűnik. A QLED televízióknál viszont ilyesmitől nem kell tartani! Ezeknél napokon, heteken át változatlanul futhat ugyanaz a képi tartalom, álló- vagy mozgókép, nem fog negatív hatást gyakorolni a kijelzőre.

Nincs fakulás

Az OLED kijelzőkben található szerves anyag egy idő után „elfáradhat”, ezért néhány év elteltével kifakulhatnak egyes árnyalatok. A Samsung pont ezért hagyott fel az OLED tévék fejlesztésével egyébként. A QLED technológiánál ettől nem kell félni, a színek évek után is ugyanolyan ragyogóak maradnak.

Nincs fényerő ingadozás

Egyes OLED tévéknél megfigyelhető a fényerő ingadozása, ami legtöbbször a tartósan nagy fényerejű, világos jeleneteknél érzékelhető. Ez meglehetősen zavaró lehet, viszont a kvantumpontos QLED tévéknél ilyesmitől egyáltalán nem kell tartani.

Hátrány: a fekete

A QLED technológiának egyetlen hátránya van, mégpedig, hogy nem képes a tökéletes, 0 nit fényerejű fekete megteremtésére, mert a folyadékkristályok között igen-igen minimális mértékű fény mindig átszivárog. Ezáltal pedig le kell mondani a végtelen valós kontrasztarányról is. Ettől függetlenül a tapasztalataink szerint a QLED tévék kontrasztosságával nincs gond, és arról sincs szó, hogy a fekete helyett szürkét kapnánk, Ugyanis amit látunk, arra leginkább azt tudnánk mondani, hogy „fekete” még ha a műszeres mérések szerint hivatalosan nem is felel meg ennek a definíciónak. Emellett meg kell említeni, hogy a panelek egyszerűbb szendvicsszerkezete miatt vékonyabb OLED képernyők állíthatóak elő. De különbségek itt csak centikben mérhetőek, aminek olyan sok jelentősége azért nincsen, hiszen egy tévét nem oldalról, hanem szemből bámulunk.

QLED a nagyvilágban

Több nagy cég is a kvantumpontos QLED technológia mellett tette le a voksát. Közülük is legjelentősebb a globális televíziós piacot majd’ egy évtizede uraló Samsung, amely a tévés iparágban következetesen elveti az OLED-et. E gyártó készülékeivel a hazai boltokban is találkozhatunk, és többek között a forradalmi 8K felbontású készülékek is erre az eljárásra épülnek. Rajtuk kívül meg kell még említeni a világ harmadik legnagyobb tv gyártóját, a kínai TCL-t, és az innovatív termékeiről ismert Hisense-t, amely cégek szintúgy a QLED mellett tették le a voksukat. Sőt, azt pletykálják, hogy a közelmúltban a Foxconn tőkeinjekciójának köszönhetően erőre kapó Sharp is ebbe az irányba indult, aminek köszönhetően hamarosan jönnek a ő QLED tévéik is.

A tavalyi évben a technológiai szektor egyik leghitelesebb piackutató cégének (IHS Markit) felmérése szerint az eladott darabszámot tekintve a QLED lenyomta a nagy rivális OLED-et. Ugyanis a kvantumpontos modellekből 2,7 millió fogyott, míg a rivális „csak” 2,5 millió darabig jutott.

Kinek ajánljuk a QLED televíziókat?

– A lehető legtökéletesebb HDR élményt szeretnék.
– Fontos a színpontosság.
– Tart a beégéstől.
– Lényeges az állandó fényerő.
– Prémium kategóriás televízióra vágyik.

Kinek nem ajánljuk az QLED televíziókat.

– Fontos a 0 nit fényerejű fekete
– Jelentőséggel bír az ultravékony készülékház.

  • Dizájn
  • Képminőség
  • Teljesítmény
  • Akkumulátor
  • Kamerák
  • Extrák
  • Ár/érték arány
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?