A Huawei Donald Trump amerikai elnök döntésének értelmében felkerült az IEEPA (International Emergency Economicy Power Act) törvény alapján létrehozott feketelistára. A lista többek között azokat a társaságokat vagy személyeket tartalmazza, amelyek vélhetően nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államokra.
Az esettel kapcsolatban számos információ látott napvilágot, köztük olyanok amelyek szerint a döntés hátrányosan érinti a Huawei felhasználókat. A Huawei Technologies magyar képviselete ezért kiadott egy hivatalos sajtóközleményt, amiben az anyacég mellett a Google álláspontja is olvasható.
A közlemény szerint „a vállalat jelentős anyagi és humán erőfeszítésekkel járult hozzá az Android rendszer globális fejlődéséhez és növekedéséhez. Az Android egyik legfontosabb partnereként szorosan dolgoztunk nyílt forráskódú platformokkal, hogy olyan ökoszisztémát fejlesszünk ki, amely mind a felhasználók, mind az iparág számára előnyös. A Huawei továbbra is biztosítja az eszközök biztonságáért felelős frissítéseket, valamint az értékesítés utáni szolgáltatásokat, minden már értékesített vagy kereskedelmi forgalomban lévő Huawei és Honor modellhez. Továbbra is biztonságos és fenntartható szoftver-ökoszisztémát kívánunk építeni annak érdekében, hogy a lehető legjobb élményt biztosíthassuk felhasználóink számára az egész világon. A Huawei Technologies ellenzi és elutasítja az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának döntését, megvan a tervünk annak biztosítására, hogy termékeink többsége a nehéz körülmények között tovább tudja szolgálni a felhasználókat. Azonnali lépéseket teszünk az ügy megoldásának érdekében, minden lehetséges intézkedést megteszünk, hogy mérsékelni tudjuk a döntés kedvezőtlen hatását.”
A Google nyilatkozatban biztosított mindenkit, miszerint „együttműködünk a rendelettel és vizsgáljuk annak állításait. A Google Play és a Google Play Protect továbbra is elérhetők és használhatók maradnak a forgalomban lévő Huawei eszközökön.” A Google és a Huawei jövőt érintő együttműködése egyelőre erősen kétséges, bár a kínaiak vészterve már alakul, hiszen pár hónapja elismerték, hogy saját operációs rendszer fejlesztettek arra az esetre, ha beütne a krach. Egy biztos… a történetnek nincs vége. Folytatása következik.