Itt egy újabb repülő autó, és ez sem lett szép

A repülő autó régi vágya az emberiségnek, de talán nem véletlen, hogy nem terjedtek el. Ímhol egy újabb próbálkozás. 

A négykerekű repülő járművek története elég messzire nyúlik vissza, hiszen elég, ha csupán az Antonov A-40-re gondolunk, ami egy igen csúnya tank-repülőgép mutáns volt, és meglepő módon teljesen használhatatlan. A repülő autók önmagukban is problémásak és leginkább azért, mert a felhajtóerőt termelő szárnyak (legyen az merev, vagy forgó) közúti közlekedés közben útban vannak, illetve a vízszintes és függőleges vezérsíkok végett maga a kinézet is nagyon csúnya. Habár próbálkozás volt már több is arra, hogy egy-egy modell tömeggyártásba kerüljön, sosem volt realitása a dolognak, de az emberiség nem adja fel.


Ezúttal egy amerikai-izraeli startup, az NFT (Next Future Transportation) ugrott neki a projektnek, hogy eVTOL (elektromos, vertikálisan fel-és leszálló) képében próbálja megváltani az emberiséget az ASKA nevű elképzelésével. A repülő autó összesen 14 aprócska légcsavart kapott, melyek leginkább ventilátorra emlékeztetnek, meghajtásukról pedig akkumulátor gondoskodik, de akad rajta egy belsőégésű hatótáv növelő, így az ASKA egy felszállással 560 km-t tud megtenni.

Kép: Techeblog

Kapacitása három fő, és a tervek szerint önvezető szerkezet lesz, úgy a talajon, mint a levegőben. Amennyiben tömeggyártásra kerül sor, várhatóan 200.000 dollárért lehet majd beszerezni, ami napi árfolyamon 56 millió forintnak felel meg, de szóba jöhet 200-300 dolláros havi díj is, ami viszont akár átlagos törlesztőrészletnek is felfogható az autóvásárlások esetében. Az egyetlen gond, hogy mint mindig, most sem sikerült olyan formát alkotni, ami meggyőzné az embert, bár lehet, egyszerűen csak a szemünk nincs hozzászokva az ilyesfajta hibrid megjelenéshez. Az viszont egyértelmű, hogy összehajtogatott szárnyakkal alig szebb, mint egy közepesen rusnya kitinpáncélos ízeltlábú.

Címkép: evtol.news

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?