A vásárlók a hirtelen beköszönő nyári forróságban nem meglepő módon a hűtésre koncentrálnak, legyen szó akár az otthonukról, akár az élelmiszerekről – ez utóbbiban az Otthon Melege Program nyertes pályázatai is segítenek, ezek 20 százaléka ugyanis még megvalósításra vár.
A gyakori viharok miatt párás időben a hőérzet még magasabb, így a nyár első hónapjában sokan a szokásosnál is jobban szenvedtek a hőség miatt. Épp ezért nem meglepő, hogy megugrott a kereslet a ventilátorok és a mobilklímák, valamint a párátlanító berendezések iránt is, az viszont már tanakodásra adhat okot, hogy mégis miért előzték be a vezeték nélküli hangszórók a karácsonyi időszakot is.
Mobilklímára nagyjából százezret költünk
Az Euronics adatai alapján ventilátorra átlagosan 12, mobilklímára pedig 95-100 ezer forintot költenek a vásárlók, az utóbbi termékek webáruházi eladása ráadásul június első 20 napjában beelőzte a teljes 2018-as évet. A ventilátorok közül az álló verziókat keresik a legtöbben, de az asztali gépek is szépen fogynak – ráadásul az előbb említett időszakban ez a terület is jelentősen növekedett tavaly óta, bár itt nem a teljes 2018-at, „csak” a tavalyi június-júliust nyomta le a június.
Egyre fontosabb az energiacímke
Mindemellett pörög a hűtőgépek forgalma is, hiszen nagyjából húszezer érvényes pályázatot még el sem indítottak az Otthon Melege Program nyertesei. Ennek köszönhetően az egyajtós hűtőszekrények még a rekorder mobilklímákat is beelőzték értékesítésben, de a webáruházban is második helyen van az alulfagyasztós kombinált hűtők kategóriája.
Bár a többség számára még mindig az ár a legfontosabb szempont, szerencsére egyre többen ellenőrzik az energiacímkét is, ez jól látható a webáruház szűréseiben is. Az idén 30 éves vállalat marketing és értékesítési igazgatója, Hunyady László úgy véli, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen hamar megtérülhet a villanyszámlákon a kezdeti többletköltség, amit egy hatékonyabb energiabesorolású készülék jelent, ezért választják inkább az olcsóbb darabokat.