A világ legnagyobb tv gyártója továbbra is QLED és 8K párti!

A Samsung is támogatta az Insight Media rendezvényét, az immár harmadik alkalommal, ezúttal a Millennium Times Square-en megrendezett éves QLED-csúcstalálkozót (8K Kijelző Csúcstalálkozó), melynek középpontjában a 8K technológia és annak jövője állt. A Samsung és egyéb iparági szakértők 8K kijelzőkre vonatkozó terveinek bemutatása mellett szó esett arról is, hogyan segítenek a mesterséges intelligencia felskálázási innovációi és a HDR10+ a 8K még szélesebb elterjedésében.  

A csúcstalálkozót a kijelzőkre szakosodott Insight Media tanácsadó cég szervezte. A kivételes eseményen több mint száz, kijelzővel és berendezésekkel foglalkozó cég, videógyártók és a tech média képviselői vettek részt, Európából és az Amerikai Egyesült Államokból egyaránt. A jelenlévők elsősorban a filmkészítési, és a magas minőségű képátvitel-technológiák – mint az 5G hálózatok – valamint a filmes felszerelések és a képtömörítési lehetőségek iránt érdeklődtek.


Fókuszban a 8K

Idén a QLED csúcstalálkozó központi tematikája a 8K technológia volt, így az érdeklődők a nap folyamán 8K technológiával kapcsolatos előadásokon vehettek részt. Téma volt a 8K és a piac jelenlegi helyzete, a 8K ökoszisztéma tartalmak, illetve a 8K-hoz kapcsolódó különféle technológiák is.

A rendezvényen a 8K ökoszisztéma és piackutató vállalatok szakértői mellett a kijelző panelek és filmes felszerelések gyártói, a tartalomgyártás, valamint a tömörítési és átviteli technológiák és tudományos körök képviselői tartottak előadásokat a 8K felbontáshoz kapcsolódó technológiák újdonságairól és a jövő lehetőségeiről.

Fotó: Samsung

A 8K Szövetség is beszámolt tevékenységéről, a szervezet áprilisban tartotta első nyilvános szemináriumát a közvetítő felszerelésekkel foglalkozó amerikai NAB Show keretein belül. A Szövetség azon dolgozik, hogy tagjai számát a legfontosabb tévégyártókkal tovább bővítse és elősegítse a 8K technológia standardizálását, valamint az ökoszisztéma terjedését.

Hisznek a 8K elterjedésében

Sonia Chen, a Samsung Kijelzők üzletágának amerikai marketingigazgatója hangsúlyozta, hogy a gyors internetkapcsolat és a magas minőségű megjelenítés előnyeinek ismeretével milyen fontos szerepe lesz az Y-generációs vásárlóknak abban, hogy az 5G hálózatok terjedésével a 8K kijelzők piaca is jelentős bővülés előtt áll. A vállalat Visual Display Business ügyvezető alelnöke, Hyogun Lee szintén hisz a 8K TV-k elterjedésében, amit elsősorban azzal indokol, hogy szerinte a fogyasztók továbbra is a lehető legjobb minőség mellett voksolnak majd.

Az Insight Media elnöke, Chris Chinnock is bizakodó, szerinte a technológiai fejlesztések, valamint az iparági együttműködések gyorsan erősödnek és haladnak előre, a 8K-s tartalmak hiányával kapcsolatos aggodalmak ellenére, emellett pedig az eseményen résztvevő szakértők iparági előrejelzése is kifejezetten pozitív.

A vendégek, köztük akadémikusok, iparági szakemberek, valamint a sajtó képviselői örömmel fogadták a Samsung szándékát a 8K kijelző technológia előreviteléért, és értékelték a technológia QLED 8K TV-ken való bemutatását.

Kiemelt kép: Samsung

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?