Mekkora notebookot érdemes venni?

Vásárlási tanácsadás: Jöjjenek a lehetséges alternatívák előnyei és hátrányai! Szubjektíven!

Amikor az ember hordozható számítógép beszerzésén töri a fejét, akkor alapvetően azt kell mérlegelnie, hogy mire is szeretné majd használni a terméket, és végül ehhez kell igazítani a döntést. A kijelző mérete az egyik legfontosabb szempont egy vásárlási döntés meghozatala előtt, hiszen ez alapvetően határozza meg, hogy mekkora lesz maga a termék, és számos egyéb tulajdonságára is kihat. Ha valaki rosszul választ, akkor jó eséllyel egy olyan masinát fog birtokolni, amely nem szolgálja ki megfelelően, amelyet nem szeret és amely így öröm helyett inkább bosszúságot okoz majd.

A közelmúltban úgy esett, hogy nagyjából egy időben kellett használnunk 5 teljesen különböző, és eltérő méretű notebookot, így markánsan kijöttek a köztük lévő különbségek. A következő rövid írásban megpróbáljuk körbejárni az egyes méretkategóriák (a leggyakoribb 16:9 képarány mellett) előnyeit és hátrányait, illetve azt is eláruljuk, hogy szerintünk melyik a legjobb. Azt azért fontos megjegyezni, hogy ez Isteni Igazság, hanem szubjektív vélemény, úgyhogy várjuk az ellenérveket is (nyilván normális stílusban).

13 inch alatt

Ezzel biztos sokan fognak vitatkozni, de beleállunk: 13 hüvelykes képátlónál kisebb notikban felesleges gondolkodni. Ezek annyira keskenyek, olyan pici a klaviatúrájuk (és ennek megfelelően a gombok is rajtuk), hogy képtelenség rajtuk normálisan gépelni. Még egy átlagos levél normális megírása (értsd: nincs tele elütésekkel) is agyrobbantóan idegesítő, az apró képernyőkhöz pedig közel kell hajolni, hogy lássuk a részleteket normálisan, ha arra kerül a sor.

A teljesítményük általában nem az igazi, az akkumulátoruk üzemideje viszont egész jó is lehet, és hordozhatóság szempontjából az „Álom” kategóriát képviselik. De mindez nem kompenzálja a méretből fakadó használhatatlanságukat. Szóval felejtős.

13,3 inch

Ez már egy sokkal inkább szóba jöhető opció! Az ekkora kijelzővel ellátott notebookok jellemzően kompaktak, könnyűek, nagyon jól hordozhatóak. A teljesítmény terén sem kell feltétlenül kompromisszumot kötni, hiszen ezen a szinten már vannak nagyon bika hardverrel, és kifejezetten jó kijelzővel is ellátott modellek. Az akkumulátor üzemidőről gyakorlatilag ugyanezt lehet elmondani.

Viszont a méret még mindig nem elég nagy a normális, hosszútávú, akár 8-10 órán át tartó folyamatos munkavégzéshez. Egyszerűen kicsi a klaviatúra, kicsik a gombok, kényelmetlen a püfölés. Ez tipikusan az a liga, amit nagyon jó elvinni egy nyaralásra, utazásra vagy egy kávézóba, amit nagyon kellemes elővenni a hétvégén a kanapén henteregve, de munkára nem az igazi.

14 inch

Itt a mi kis drága favoritunk, ezt szeretjük a legjobban! Elég nagy ahhoz, hogy lehessen rajta normálisan dolgozni, hogy lehessen rajta filmet nézni játszani, de ahhoz még elég kicsi, hogy beférjen akár egy kisebb hátizsákba, és még a nem túl drága darabok is viszonylag vékonyak, illetve elfogadható a súlyuk. Az ilyen méretű masinákba már kimagasló teljesítményű hardvert, normális üzemidőt szavatoló akkumulátort, és remek kijelzőt is lehet építeni. Egyértelműen ezt ajánljuk mindenkinek, aki egy sokoldalú, munkára, szórakozásra is alkalmas laptopot keres, amelyet rendszeres időközönként hurcolásznia is kell magával. Egy 14″-es notebookot vidáman elő lehet venni akár egy repcsin is és lehet rajta pötyögni viszonylag kényelmesen.

15,6 inch

Ez kiadós ugrás a méretben, ami azt eredményezi, hogy a kijelző szép nagy lesz, aminek köszönhetően játszani, filmezni, tervezési munkákat végezni, vágni, szerkeszteni két fokkal kényelmesebben lehet rajta, mint 14″-es rokonain. Viszont cserébe a készülékház is jóval termetesebb lesz. De annyira, hogy például a vonaton, repülőn már kifejezetten kényelmetlen előkapni, egy csomó hátizsákba már be sem lehető őket normálisan szuszakolni. Ráadásul a nagyobb képméret nagyobb fogyasztást is jelent, azaz az akkumulátor által biztosított üzemidő is szemmel láthatóan lecsökken, és jobban is melegszik a gép, ami kegyetlenül zavaró lehet, ha a fedetlen combjára próbálja rátenni valaki.

A 15,6 inches képátlóval bíró notikat azoknak ajánlanánk, akik nem mozgatják, vagy mozgatnák napi (2-4 napi) szinten a gépüket, nem utaznak sokat, nem gáz a viszonylag alacsony üzemidő, viszont kimondottan igénylik a nagyobb képernyőt. Teljesítmény terén a 15,6 inches masinák már minden igényt kielégítő teljesítményű hardvert is építenek, szóval akinek egy hordozható atomerőműre van szüksége, az itt jó helyen keresgél.
(Itt érdemes megjegyezni, hogy az Apple 15,4 inches kijelzőket is épít a termékeibe, de értelemszerűen azok ehhez a csoporthoz állnak a legközelebb)

17 inchnél nagyobb

Őszinték leszünk: Ekkora batár (17,3″, 18,4″, 20,1″ ) nagy notebooknak sok értelmét nem látjuk! Talán akkor jöhet szóba, ha valakinek speciális feladatra, munkára kell direkt mobil számítógép, de szerintünk az átlagembernek egy ilyen méretű termékben nem igazán érdemes gondolkodnia.

  • Dizájn
  • Képminőség
  • Teljesítmény
  • Akkumulátor
  • Kamerák
  • Extrák
  • Ár/érték arány
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?