Van-e esélye a legjobb Sony telefonnak? – Ilyen lett a Sony Xperia 1

Kipróbáltuk a rettenet szokatlan kialakítású Sony Xperia 1 mobilt. Jó a 21:9 képátló? Bika a hardver? Milyen a kijelző? Megéri megvenni? Kiderül minden.

Sony Xperia 1

A Sony az év elején mutatta be új csúcstelefonját, az Xperia 1 névre hallgató modellt, amely szokatlan kialakítással büszkélkedhet. Az tény, hogy a cég az utóbbi években komoly pofonokba szaladt bele a mobil iparágban, és úgy érezték, hogy muszáj lesz valami nagyot villantaniuk.

Külső

Dizájn: A Sony megtartotta a cégre jellemző markáns sarkokat, de ezúttal a készülékházra „ráfolyó” kijelzőt elfelejtették. A kávák oldalt közepesen vékonyak, alul és felül pedig vastagnak tűnnek a riválisok csúcsmodelljeihez képest. A kinézetét alapvetően a szokatlan képarány határozza meg, az Xperia 1 iszonyú hosszúnak tűnik minden más telefonhoz képest. Ez a kialakítás figyelemfelkeltő, rögtön látszik a készüléken, hogy nem egy hétköznapi modell.
Ergonómia: Az illesztések pontosak, a gombok nem lötyögnek és jó helyen vannak. Az óriási méretek miatt a fogása nem valami kényelmes, gyakorlatilag egy kézzel nem is nagyon lehet vele boldogulni. Vannak olyan részei az érintőképernyőnek, amelyeket nem is lehet elérni, csak ha az ember előveszi a másik kezét is.


Strapabíró kialakítás: IP65/IP68 minősítésű. Ellenáll a pornak és a víznek is (másfél méteres mélység harminc percig).
USB: USB C-Type. Alap. Legjobb.
Készülékház/képernyő arány: 82 százalék. Remek érték.
Fejhallgató csatlakozó: Nincs. Agyrém. Érthetetlen, hogy miért nem használhatom az egyébként király, de nem Bluetooth támogatású fejhallgatómat egy csúcstelefonnál. Vicc ez az egész irányzat.
Notch: Nincs.
Ujjlenyomat olvasó: Van, oldalt (!!)
Méret, súly: 167 × 72 × 8,2 mm (Kényelmetlenül nagy, sok zsebbe bele sem fér például), 178 gramm (az átlagosnál nehezebb).

Kijelző, képernyő

Méret: 6,5 inch. Ezzel a világ legnagyobb telefonjai közé tartozik.
Képarány: 21:9, CinemaWide. Szokatlan, és teljesen felesleges ez az elnyújtott képarány. A Sony állítása szerint ennek köszönhetően a legjobb minőségben lehet nézni a 21:9 képarányú filmeket, videókat (amiből sok van) és a játékokat (amiből viszont kevés). És a tapasztalataink szerint annyi pluszt nem jelent a „szélesebb” látvány, mint amennyi kényelmetlenséget generál. Monitoroknál lehet értelme az ilyen kialakításnak, mert akkor több ablakot lehet egymás mellé pakolni normális méretben, de egy telefonnál nincs ennek óriási jelentősége, ritkán fordul elő, hogy hosszú távon van nyitva két ablak. A mobilokat egyszerűen nem így használjuk.


Felbontás: 1644 x 3840, 4K, kiemelkedő, épp úgy, mint a 643 ppi pixelsűrűség.
Paneltechnológia: 8 bites OLED, 16,7 millió színnel. Jelenleg ez a telefonok között a csúcs, a legjobb választás.
Kontraszt: Végtelen. Legjobb.
Színek: Hibátlanok! A színhőmérséklet változtatható, és az értékeket meg is tartja a készülék, vibrálás, remegés nem tapasztalható.
Maximális fényerő: 667 nit (auto módban), 401 nit (manuális módban). Arra elég, hogy napfényben is látható maradjon a kép, de manuális módban ilyenkor már egyáltalán nem átütőek, markánsak a színek.
Minimális fényerő: 1,9 nit. Kellően alacsony! Sötétben is lehet normálisan használni a telefont, nem égeti ki az agyunkat.
Betekintési szög: Hibátlan.
HDR támogatás: Van, és jól is működik.
Strapabíró üveg: Gorilla Glass 6, jelenleg a legjobb. A karcolásoktól papíron megóvja.

Teljesítmény

Hardver: 8 magos Snapdragon 855 processzor (4x Kryo 1,7 GHz & 4x Kryo 2,8 GHz maggal), G GB RAM, Adreno 640 grafikus chip. Ez abszolút a felső kategória, még akkor ha jelenleg ez nem a világ legerősebb konfigurációja.


Mire jó: Mindenre. Csúcsgrafikás játékok, nagyfelbontású videók, képszerkesztés, videóvágás, nagy felbontású képek nézegetése, minden ment gond nélkül. Akadozás, belassulás, fagyás gyakorlatilag nem tapasztalható.
AnTuTu: A teljesítmény mérésére szolgáló AnTuTu szoftveren 336496 pontot teljesített, amivel ma még benne van a világ első 10-15 telefonjában, legalábbis ami a teljesítményt illeti.
Oprendszer: Android 9.0 Pie.
Adattárolásra szolgáló memória: 128 GB, bőven elég mindenre (legalábbis jó darabig).

Hang

Fül-/fejhallgatóval: Teljesen rendben van, lehet használni zenehallgatásra is, ám a direkt e célra tenyésztett mobil médialejátszókkal nem veszi fel a versenyt,
Beépített hangszóró: Nem az igazi. A megszólalás aránytalan, a basszusokat alig hallani, a végeredmény tompa és steril. A hangerő megfelelő.

Energia

Akkumulátor: 3300 mAh, nem cserélhető. A kapacitás meglepően kicsi, főleg egy ilyen kijelző és ilyen hardver mellett. Az üzemidő ennek megfelelően kifejezetten alacsony, használattól függően 5-8 óra (50%-os fényerő melletT), ami ma nevetségesen kevés.
Gyorstöltés: Támogatott.
Vezeték nélküli töltés: Nem támogatott.

Kamera

Hátlapi

Háromkamerás rendszer, egyenként 12 megapixeles felbontással. Az egyik egy hagyományos, a második 2x optikai nagyítással rendelkezik, a harmadik pedig széles látószögű. Mindhárom egységnek van értelme, és jól is használhatóak. Napfényben remek képeket lehet vele készíteni, kevés, fénynél, sötétben is jól teljesít, bár itt azért némi zajosodás olykor már megfigyelhető.
Bokeh mód: Van, jól működik. Az elmosódottság mértéke változtatható.
HDR támogatás: Van. Jól működik.
Videó: Akár 4K (30 fps), vagy Full HD (60 fps). Ez így nagyon rendben van!
Optikai stabilizátor: Van, ami nagyon hasznos lehet a videóknál elsősorban.
Extrák: AR, effektek, stb. Ez ma már alap.

Előlapi

8 megapixeles, optikai stabilizátorral, egész jó képminőséggel világosban, és sötétben is. Szelfizni normálisan lehet vele!
HDR támogatás: Van. Egész jó.
Videó: Full HD/30 fps. Nem ezzel fogják forgatni a következő Bosszúállókat.
Extrák: Hülye effektek, szűrők itt is vannak.

Ár

Sony Xperia 1 – 305 000 forint. Hát ez marha sok pénz azért, a jelenlegi kínálathoz, és a nagyjából hasonló tudású riválisokhoz képest túlárazottnak tűnik (bár az tény, hogy tökéletesen ilyen versenytárs nincs a piacon).

Kinek ajánljuk – Sony Xperia 1

– Totálisan egyedi telefont akar
– Csúcsjátékokat futtatna.
– Videózna, videót vágna, YouTuber
– Fontos a tökéletes fekete és a végtelen kontraszt.
– 21:9 képarányú filmeket nézne (valamikor).

Kinek nem ajánljuk – Sony Xperia 1

– Olcsó telefonra vágyik
– Kompakt termékben gondolkodik.
– Fontos az egykezes használat.
– Lényeges a jó üzemidő.

Több információ a Sony Xperia 1 telefonról a termék weboldalán

  • Dizájn
  • Kijelző/Képminőség
  • Teljesítmény
  • Akkumulátor
  • Kamera
  • Hang
  • Ár/érték arány
  • Hűha faktor
3.9

Összegzés

A Sony Xperia 1 egy érdekes, nagy teljesítményű, remek képernyővel ellátott telefon, amely azonban egyszerűen túl nagy a normális mindennapi használathoz.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?