A vállalat 2010 óta működteti OneWeek nevű önkéntes programját, melynek keretében a koreai anyavállalat dolgozói minden évben másik országba látogatnak el. A látogatások során helyi közösségi kezdeményezések megvalósítását segítik a szakértelmükkel és így erősítik a Samsung társadalmi szerepvállalását.
A program idén Magyarországra érkezett, ahol az Egyesek Ifjúsági Egyesülettel együttműködve választották ki a résztvevőket. Az egyesület a kapcsolattartásban és a műhelymunka koordinálásában is szerepet vállalt, és támogatottként maga is részt vett a OneWeek-en. Rajtuk kívül az Amigos a gyerekekért, a Szurdokpüspöki Ifjúsági Egyesület, Liget Műhely – Szitakötő Oktatási Program és a Nem Adom Fel Alapítvány is csatlakozott, három lengyel startup mellett.

Az egyhetes együttműködés során a fő program intenzív műhelymunkából, előadásokból és csoportos foglalkozásokból áll össze. Ezek során az önkéntesek a résztvevők által hozott problémákra keresnek egyedi megoldásokat, velük közösen. A Samsungtól marketing- és sales szakemberek, formatervezők és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kollégák is érkeztek, így egészen változatos tudással tudnak hozzájárulni ezekhez a célokhoz. Emellett a résztvevők megismerkednek a vállalkozói szemlélettel is. A hét talán legfontosabb hozadéka azonban mindenképp az, hogy a Samsung innovatív technológiáinak használatával kész tervet alakíthatnak ki, amellyel tovább fejleszthetik a működésüket és ezáltal a hatékonyságukat is.
„A Samsung elkötelezett amellett, hogy a jövőbemutató technológiákkal ne csupán az egyéni felhasználók életére, de a társadalomra is pozitív hatással legyen. A vállalat 2010-ben indította útjára a OneWeek programot, amelynek célja, hogy helyi közösségeknek közvetlen segítséget nyújtson – mondta el Samu Zsófia, Samsung Electronics Magyar Zrt. kommunikációs vezetője. – Nagyon örülünk, hogy idén Magyarországra látogatnak a program önkéntesei, és olyan, lelkes fiatalokból álló szervezeteknek mutatnak jó gyakorlatokat, amelyek a közösségért dolgoznak, és szeretnének pozitív változást elérni környezetükben.”