Ha a Pixel 4 a vágyaid netovábbja, már most szerezz be valamilyen frankó vezeték nélküli fülhallgatót.
A Google-nél kinyíltak az információs csapok, és szerte a világháló mindenféle infókkal, amik az újdonságaikkal kapcsolatosak. Ilyen többek között a Pixel 4 is, melynél mi most két dolgot ragadtunk ki, melyek a kiegészítőkhöz kapcsolódnak. Ezek egyike, hogy a dobozban hiába is keresnénk fülhallgatót, nem fogunk találni, ami meglehetősen szokatlan a mobiltelefonok terén. Nem baj, gondolhatná az egyszeri felhasználó, van nekem frankó drótos fülesem, majd használom azt. Nos, ez sem fog menni, tekintve, hogy az eszközön nem található 3,5 mm-es jack csatlakozó. A Google ugyanis úgy van vele, hogy lassan 2020-at írunk, ideje leszokni a dugdosásról, hiszen ott a Bluetooth.

Helyette a gigacég azt mondja, hogy bár a Pixel Buds érkezőben van a következő évben, addig is bátran használják a vásárlók más gyártók füleseit. Eddig minden korábbi Pixel telefon tartalmazta a fülhallgatót, és ez az első alkalom, hogy a Google kihagyja ezt a kiegészítőt. Ráadásul adapter sincs hozzá, de ez nem lehet probléma azoknak, akik jövőre ténylegesen tervezik a Pixel Buds megvásárlását, hiszen vezeték nélkül tudják majd csatlakoztatni. Azonban nem feltétlen arról van szó, hogy a gigacég így próbál olcsósítani, hiszen a Pixe 4 vásárlók számára a Google Store egy százdolláros bónuszt biztosít, amiből már lehet fülhallgatót, vagy USB-C – 3,5 mm jack adaptert venni.
Címkép: wccftech