A Netflix jó, de akinek túl régi az okostévéje, ráadásul Samsung, az törje fel a malacperselyt. 

A Netflix már idehaza is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, főleg mióta rohamosan terjednek az okostévék. Akadnak azonban, akiknek most megnehezülhet a dolguk, mivel a szolgáltató közölte, december 2-től egyes tévéknek megszűnik a támogatása. A közleményben arról írnak, hogy csak csekély mennyiségű tévét érint a dolog, de úgy tudni, a Samsung bizonyos modelljei köztük vannak. A koreai gyártó nem kommentálta a dolgot, egyébként pedig a helyzet az, hogy a fejlődés folyamatos, és valahol természetes, ha bizonyos régebbi termékek már nem felelnek meg a követelményeknek.

Kép: Variety

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Netflix nem csupán tévéfüggő, tehát számtalan egyéb módja van annak, hogy meglévő eszközünkön más kiegészítők használatával továbbra is élvezhessük a szolgáltatást. Ott van például a Roku, az Apple TV, melyek támogatják a streamet, tehát a világnak még messze nincs vége. Bár gyorsan hozzá kell tenni, hogy pont a Roku az, amelyik szintén közölte, hogy december elejétől a régebbi eszközeiről szintén eltűnik a Netflix. Az online szolgáltatóról egyébként annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy 1997-ben kezdte meg a tevékenységét, ám ekkoriban még DVD-ket árusítottak, de az valahogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Végül 2010-ben robbantak be a piacra, azóta pedig már számos saját gyártású műsort kínálnak.

Címkép: Jorge Gryntysz