Esport: egymillió dollárért csap össze Európa és Kína

Az Esport legjobbjai Párizsban próbálják meg elkenni egymás száját. 

Egymillió dollárért, tehát bő 300 millió forintért feszülnek egymásnak a fiatalokból álló csapatok, bár nekik bizonyára másodlagos a pénzjutalom, és első körben nyerni szeretnének. Talán nem túl meglepő módon a League of Legends adja a felületet az összecsapásnak, és várhatóan több millióan követik majd a csatát élő adáson keresztül. A játékot egyébként a Riot Games fejlesztette, és 10 évvel ezelőtt jelent meg, a lényege pedig az, hogy a két csapat egy virtuális arénában próbálja megsemmisíteni a másik bázisát. Persze ez most így egyfajta Móricka-ábra csupán, hiszen ennél lényegesen összetettebb a LoL.

Így néz ki egy LOL verseny – Kép: The Esport Observer

Arról pedig, hogy mekkora népszerűségnek örvend az Esport, mindent elmond, hogy a tavalyi világbajnokságot közel 100 millióan követték és olyan szponzorokat tudhatnak magukénak a rendezvények, mint például a Louis Vuitton, a MasterCard, vagy éppen a kínai Oppo. 2019-ben a teljes Esport bevétel 1,1 milliárd dollár körül alakulhat, ami közel 330 milliárd forint (igen, ez rengeteg nulla). A Lol Worlds ebben az évben összesen 6,5 millió dollárnyi nyereményt kínál, ami a harmadik legnagyobb a DOTA 2 és a Fortnite eseményei után. A tét főleg Európa számára nagy, hiszen a legutóbbi hat alkalomból ötször Dél-Korea, míg egyszer Kína nyert, szóval ideje lenne valamilyen szinten visszavágni. Párizsban itt lesz rá a lehetőség.

Címkép: LOL 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?