Nem jön át elsőre, hogy valójában miért is jó, ha a Samsung Galaxy Watch egy telefonba költözne, ám ettől függetlenül mégis csinosan néz ki.
Megtehetnénk, hogy bulváros módon csak valamikor a cikk vége felé közöljük az igazságot, de nem sok értelme lenne. A Samsung Galaxy Watch Phone nem a realitás, csupán a képzelet játéka, amit koncepciónak hívnak. A koreai gyártó egybegyúrt telefon-okosórája Martin Hajek műve, aki már korábban is tett le érdekes elképzeléseket az asztalra, de ez most valahogy mégis más. És nem csupán azért, mert valójában nem látjuk az értelmét, hanem azért, mert valahogy sem telefon, sem óra jellege nincs az alkotásának.

Mintha egyik eszköz sem dominálna, hiszen a telefonból nyomógombos lett, az óra pedig a mobil házába költözött. A hibrid eszköz háza egyfajta dokkolóként működik, ám ahogy az egyik képen látszik, akár a nyakunkban is hordhatjuk. Hogy mindez miért praktikus, azon el lehet gondolkodni, és nehéz bármilyen észérvet mondani, de valljuk be, így is jó az összhatás.

Talán annyit lehet mellette felhozni, hogy egy fesztiválon nem fogjuk elhagyni, amikor kiesik a zsebünkből a telefon, hiszen a nyakunkban lóg. Ellenben ha mégis lába kél, akkor egyszerre vész nyoma a telefonunknak és az okosóránknak is. Ezért van igazuk azoknak az embereknek, akik nem használnak pénztárcát. Mert jellemzően a pénzen kívül abban van az összes okmány és a bankkártya is. Így pedig ha a tárca oda, akkor az összes iratnak is annyi.
Címkép: Martin Hajek