CES 2020: ismét ott lesznek a legérdekesebb C-Lab projektek

CES 2020: ismét ott lesznek a legérdekesebb C-Lab projektek

A Samsung jó szokásához híven megint elviszi az egyik legérdekesebb elektronikai rendezvényre az innovatív C-Lab projekteket. 

A C-Lab Inside egy 2012-ben indult belső inkubációs program, amely a Samsung alkalmazottainak innovatív ötleteit támogatja és segíti azok megvalósítását. A C-Lab inkubáltjai már ötödik éve vesznek részt a CES-en. A legújabb C-Lab Inside projektek, amelyeket elsőként a Las Vegas-i rendezvényen
mutatnak be, a mindennapi kényelmet és egészséges életmódot helyezik előtérbe. Az idei projektek között van a SelfieType, egy virtuális billentyűzet, ami az okostelefonok előlapi
kameráját használja, a Hyler okos szövegkiemelő, amely digitalizálja a nyomtatott szöveget, valamint a Becon, egy otthoni szépségápolási eszköz, amely a hajhullás megelőzésében segít. Az érdeklődők láthatják majd továbbá a SunnySide-ot, ami egy ablak formájú, mesterséges napfényt biztosító készülék, valamint az Ultra V ultraviola alapú szenzort és az ehhez tartozó szolgáltatást. A program indulása óta negyven Samsung C-Lab projektből indult önálló vállalkozás. Ezek közül most nyolc startup mutatja be legújabb innovatív megoldásait és termékeit a CES 2020 standjainál, ahol szélesebb közönség is megismerheti az eredményeiket. A sikeres startupok között található a Linkflow, a Welt, a Linkface, a Lululab, a Mopic, a Monit, az AnaloguePlus és a Luple. A Linkface “Dear” fülhallgatója biometrikus szenzorával csökkenti a gyermekeknél a halláskárosodás veszélyét.

Az Inside mellett C-Lab Outside program is van, ami első alkalommal vesz részt CES-en. A 2018-ban létrehozott C-Lab Outside akcelerátor program célja a dél-koreai startup ökoszisztéma élénkítése és a munkahelyteremtés a technológiai iparágakban. A C-Lab Inside sikerein alapuló program kiterjeszti a támogatást a Samsung hálózatán kívülről érkező ötletekre és fejlesztőkre is. Az új programba bekerülő startupok anyagi támogatást és üzleti segítséget kapnak, emellett lehetőségük nyílik a Samsunggal együtt megjelenni a CES-hez hasonló kiállításokon. A 2020-as eseményen négy startup innovációit mutatja be a C-Lab Outside. A Circulus egy interaktív robot-társ, a FITT egy egészségügyi adatokra épülő szolgáltatás, a Vtouch kameratechnológiájával okoseszközök gesztus-alapú vezérlését teszi lehetővé, a Smoothy pedig egy több-résztvevős videóhívásokra képes alkalmazás. A Samsung és az innovatív megoldások mögött álló alkotók a CES 2020 kiállításon
részletesen is bemutatják a startupokat és tovább szélesítik az új termékek potenciális piacát. Most pedig lássuk, mik is a C-Lab Inside projektek.

1. SelfieType: egy olyan virtuális billentyűzet, amely az előlapi szelfikamerával működtethető. A szabadalmaztatott SelfieType mesterséges intelligencia elemzi az előlapi kamera által érzékelt ujjmozdulatokat, és ezeket a QWERTY billentyűzethez konvertálja. A Selfie Type alkalmazásához nincs szükség külön hardverre, és sokféle mobil eszközzel kompatibilis, mint az okostelefonok, a tabletek vagy akár a laptopok.

SelfieType, Kép: Samsung

2. Hyler: egy olyan okos szövegkiemelő, amely az analóg szövegeket papírról mobil eszközökre digitalizálja. A Hyler kiemelővel és applikációval a felhasználók egyszerűen
gyűjthetik és rendezhetik a szükséges információkat. Keresési módban a Hyler az alkalmazáshoz csatlakoztatott keresőmotorok és szótárak segítségével kínál találatokat a felhasználók számára.

Hyler, Kép: Samsung

3. Becon: olyan otthoni használatra szánt szolgáltatás, amely a fejbőr elemzésével segít a hajhullás csökkentésében. A rendszer egy készülékből és a hozzá tartozó applikációból áll. A gépi tanulású algoritmus alapon működő diagnosztikai eszköz valós időben elemzi a fejbőrt tíz szempont szerint, mint például a szőrtüszők sűrűsége, az elhalt hámsejtek mennyisége, vagy éppen a fejbőr érzékenysége, annak hőmérséklete és páratartalma. Az elemzés után a rendszer az eredménynek megfelelően, a felhasználó számára optimális lehetőségeket kínál a hajproblémák megoldására. Az applikáció segítségével a kezelés
eredménye is nyomon követhető.

Becon, Kép: Samsung

4. SunnySide: olyan ablak formájú világító eszköz, amely mesterséges napfényt állít elő. A rendszer az óráról órára változó napsütés teljes spektrumának másolatával teszi lehetővé a felhasználók számára, hogy élvezzék a napsütést. Az eszköz úgy biztosítja a megfelelő D-vitamin bevitelt az olyan helyeken is, ahol nincs vagy nem elegendő a napfény, hogy közben nem szükséges a bőr öregedése vagy a leégés miatt aggódni.

SunnySide, Kép: Samsung

5. Ultra V: egy új típusú érzékelő, amely az ultraviola sugárzást és annak hatását figyeli. A szenzor rendkívül nagy szögben érzékeli a sugárzást, így könnyen illeszthető be a különféle
viselhető okoseszközökbe. A rendszernek köszönhetően a felhasználók könnyedén ellenőrizhetik azokat a jellemzőket, amelyeket az UV sugarak befolyásolnak, mint a bőrük
aktuális állapotát, vagy éppen a szervezetük D-vitamin szintjét.

Ultra V, Kép: Samsung

A C-Lab Outside startupok kínálata:

1. Circulus (http://pibo.circul.us): a „piBo”, az egyszemélyes háztartásokba szánt humanoid robotot. A robot képes az egyszerű kommunikációra, valamint olyan információkkal látja el a felhasználókat, mint a különféle hírek, időjárás és egyéb keresések eredménye. A piBo képes elemezni az érzelmi reakciókat, a különféle arckifejezéseket és a beszélgetések
tartalmát, így ennek megfelelően lép kapcsolatba a felhasználóval, válaszol a kérdésekre, kínál zenét vagy alkalmazható táncpartnerként is. A robot funkciói tovább bővíthetik a hozzá tartozó alkalmazások és tartalmak letöltésével.

Circulus, Kép: Samsung

2. FITT (http://www.fitt.kr): egy olyan személyre szabott egészségügyi adatbázis, amely testedzéssel kapcsolatos tesztek elvégzésén alapul. A FITT háromféle mérést képes elvégezni,
kardiorespiratorikus, valamint testtartást és izomerőt elemző vizsgálatokat. Az elemzések után a rendszer az eredménynek megfelelő, személyre szabott edzéstervet kínál, figyelembe véve a felhasználók egészségi állapotát más azonos életkorú és nemű
emberekhez képest. A FITT képes lehet megjósolni olyan különféle betegségek esetleges kialakulását, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a rák, a stroke, a szívroham,
valamint a szív- és érrendszeri betegségek. A rendszer a figyelmeztetésen túl olyan, személyre szabott testgyakorlatokat is javasol, amelyek csökkenthetik a megbetegedés kockázatát.

FITT, Kép: Samsung

3. Vtouch (http://vtouch.io/): a szemmozgás és az ujjbegyek mozgásának szabadalmaztatott computer vision és deep-learning technológiákkal támogatott elemzésével lehetővé teszi a
felhasználók számára, hogy fizikai interakció nélkül irányítsák eszközeiket. A megoldás számos területen, például az okos autók, az okos otthonok és a digitális kijelzők területén is alkalmazható. A rendszernek köszönhetően tiszta marad a kijelző és az esetleges fertőzésektől, baktériumoktól is véd.

Vtouch, Kép: Samsung

4. Smoothy (https://smoothy.co/): olyan csoportos video chat alkalmazás, amely egyszerre akár nyolc résztvevő jelenlétét teszi lehetővé. A Smoothyt az teszi különlegessé, hogy a
videóbeszélgetés alapvetően néma módban indul, így bárhol, bármikor be lehet kapcsolódni abba. Az app továbbá lehetővé teszi, hogy a felhasználók Samsung AR Emojival vegyenek
részt a beszélgetésben, amelyek valós időben utánozzák a különféle arckifejezéseket és érzelmeket, így a videóbeszélgetés még színesebb lehet.

Smoothy, Kép: Samsung

Címkép: Samsung 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

Ikea olcsóbb

Árat csökkent az IKEA!

Több mint 700 IKEA-termék ára csökken Magyarországon. Tartós árcsökkentést jelentett be az IKEA: