A Toyota egy kisrepülőn dolgozna?

A Toyota egy halom pénzt fektet abba, hogy a levegőbe emelje a helyváltoztatást kívánó embereket. 

A Toyota elég jól tudja, miként kell a világ előtt járni, amit a hibrid rendszere is jól példáz, most pedig ismét valami újba vágja a fejszéjét. Igaz, nem elsőként, de számára mindenképpen újdonsága. Mégpedig azért, mert bejelentette, 394 millió dollárt (nagyjából 120 milliárd forint) invesztál a Joby Aviation-be, ami jelenleg elektromos légitaxikkal foglalkozik. Ezzel a kaliforniai bázisú cég a legjobban finanszírozott eVTOL vállalkozás a piacon. A szó egyébként a vertikálisan fel-és leszállni képes légijárművekre vonatkozik. A Joby így 720 millió dolláros büdzséből gazdálkodik, amit már inkább le sem fordítunk magyar fizetőeszközre.

Ilyen a koncepció, kép: Techeblog

A prototípus egy négyüléses szerkezet, melynek sebessége 320 km/h körüli, és egy töltéssel 240 kilométert képes megtenni. A Toyota közleménye szerint a hosszútávú céljaik között mindenképpen ott van az emberek légiközlekedése. Természetesen továbbra is az autóipar a fő csapásirány, de az égboltra felkerült a repülési tervük is, hiszen komoly potenciált látnak a közlekedés forradalmasításában. Ennél többet jelenleg nem lehet tudni, hiszen de elképzelhető, hogy a japán nagyvállalat valóban képes lesz valami olyat villantani ebben a partnerségben, ami aztán később tömegével terjed el. Hiszen tényleg elég csak a hibrid járműveire gondolni, mivel a Prius generációk sora igen komoly sikert hozott.

Címkép: TechCrunch

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?