Tinder: rengeteg pénzt költünk arra, hogy húzogassunk

A Tinder nagyon sokat keres azon, hogy a felhasználók nem tudják abbahagyni a húzogatást. 

A Tinder népszerű, ezt nem lehet tőle elvitatni, hiszen jól érzett rá arra, hogy az emberek nem szeretnek adatlapokat böngészni, és a legtöbbünknek fontos az első benyomás. Egyszerű jobbra és balra húzással eldönthető, ki az, aki tetszik nekünk, és ki az, aki nem. A Match Grouphoz tartozó Tinder a 2019-es évben összesen 1,9 milliárd dollárt szedett össze, ami rengeteg pénz. Ha forintban szeretnénk kiírni, akkor 578 719 100 000, tehát 578 milliárd. Érzékletes példa, hogy idén az EMMI szerint az ország vezetése ennyit szán a teljes magyar kultúrára.

Kép: CNBC

Az is beszédes a Tinder népszerűségét illetően, hogy az említett összeggel a Match Group tavalyi bevételének felét szolgáltatta. 2019 utolsó negyedévében egyébként a társkereső (hívjuk így) 5,9 millió feliratkozót mondatott magáénak, ami az egy évvel korábbi adatokhoz képest 36 százalékos növekedést jelent. Így nem is csoda, hogy sok pénzt hoz, hiszen a felhasználók rengeteget költenek arra, hogy kiemelkedjenek a többiek közül, extra húzásokhoz jussanak, megnézhessék mások profilját, vagy éppen korlátozások nélkül kapcsolatba léphessenek a nekik tetsző egyedekkel. Aki valaha is kipróbálta a Tindert, vagy hasonló elven működő más alkalmazást, az tudhatja, hogy valójában tényleg gyorsan rá lehet függni a húzogatásra. Sőt, olyanok is akadnak, akik ezen a felületen találtak rá életük párjára, bár a többség szerint a Tinder nem feltétlen a tartós kapcsolat megtalálásáról szól, vagy legalábbis elég sokan nem azért használják előszeretettel.

Címkép: Russia Beyond 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?