Immár nem titok többé, hogy a PlayStation 5 milyen hardveres tulajdonságokkal rendelkezik.
A Sony elérkezettnek látta az időt arra, hogy megismertesse a világgal, mi lakik a PlayStation 5 burkolata alatt. Az viszont első látásra is kiderül, hogy hiába voltak futurisztikus elképzelések, a doboz és kontroller is marad a visszafogott, de éppen ezért továbbra is ízléses megjelenésnél. A lényeg azonban az, ami odabent van, így tehát az AMD Zen 2 processzor a maga nyolc magjával, és 3,5 GHz-es órajelével. Ehhez társul a grafikáért felelős AMD GPU, ami 10,28 TFLOP-os tempót és 2,23 GHz-t tud. A CPU és a GPU működését az AMD-vel közösen fejlesztett SmartShift technológia felügyeli, ami azt jelenti, hogy az éppen aktuális feladatoknak megfelelően hajtja az egységeket.
A PlayStation 5 további fontos hardvereleme az SSD, ami 825 GB, így valamivel kisebb, mint a rivális Xbox következő generációjáé lesz. Ugyanakkor elég lesz ahhoz, hogy a 8K-s megjelenítést a sebességével támogassa, ami 5,5 GB/s és 8-9 GB/s attól függően, hogy tömörítetlen vagy tömörített adatokról legyen szó. Nem maradt ki a Blue-ray optikai meghajtó sem, bár ennek gyakorlati haszna már korábban is megkérdőjeleződött. Összességében tehát azt láthatjuk, hogy ha csupán a számokat vesszük figyelembe, a PS5 elmarad az Xbox mögött. De eddig is láthattuk, hogy nem csupán az a fontos, ami le van írva, hanem az, hogy mindezek a gyakorlatban miként muzsikálnak. És ebben a Sony eddig jobbnak mutatkozott, mint a Microsoft.
Címkép: YouTube