A Sony nemrég hozta nyilvánosságra az előző negyedéves üzleti eredményeit, ezek alapján pedig a PlayStation 4 konzol továbbra is slágernek számít, közelgő utód és kijárási korlátozások ide vagy oda.
A Sony három hónap alatt 1,5 millió PS4-et adott el, ezzel abból összesítésben már 110,4 millió fogyott a megjelenése óta. Ez egyébként visszaesés a korábbi 2,6 milliós, tavalyi első negyedéves mennyiséghez képest, azonban a PlayStation 5 közeledtét figyelembe véve már remek eredmény. A konzolokból és játékokból mindenesetre most egyébként is kevesebb fogyott.
A Sony a legutóbbi pénzügyi évében 3,8 milliárd dollárral kisebb árbevételt szerzett, amit részben a konzolok és a játékok gyengébb eladásainak tulajdonít. A PS4 a PS5 érkezésével pedig már nem valószínű, hogy megdönti a PS2 és a Nintendo DS 157 és 155 milliós rekordját, a harmadik Game Boy 118 millión állva előzi meg a PS4-et. A jó hír, hogy a PS5 a járvány ellenére sem késik, az ünnepekre már kapható lesz.
Fotó: DigitalTrends