Címkép: Techeblog

Természetesen az Acer Enduro nem azért készült, hogy katonákat segítsen egy ütközetben, de talán még azt is kibírná, ha ezt kellene tennie. 

Jelen sorok írójának első laptopja egy Acer eMachines 725 volt, ami távolról sem nevezhető felsőkategóriás eszköznek, és mindez ki is derült a használata során. Először a DVD egység adta meg magát, aztán elromlott a töltő, ezt követően kiesett az Enter billentyű. Aztán egy nem túl szép, de annál hangulatosabb szombat estén ráborult egy korsó sör úgy, hogy fel volt nyitva. Zokszó nélkül kibírta, bár az is igaz, hogy elég gyorsan sikerült cselekedni. Tavaly lett nyugdíjazva, ami azt jelenti, hogy 9 évet szolgált, és még most is működne, ha szükség lenne rá. Mindez azért lett leírva, mert itt az Acer Enduro testvérpár, amelyek konkrétan arra lettek tervezve, hogy nem csak egy korsó sört, de egy kiadós záport vagy akár homokvihart is kibírjanak.

Az Enduro N7 és Enduro N3 modellek közül utóbbi az, ami strapalaptopnak készült, és megfelel az IP53 szabványnak. A sarkokat a gyártó megerősítette, a kijelzőt pedig Gorilla Glass védi, a vízlepergetésért pedig az Aquafan felelős. Az Acer Enduro N3 tizedik generációs Intel Core i7 processzort, 32 GB DDR4 RAM-ot, opcionálisan GF MX230-at, valamint 1 TB-os SSD-t kapott. Akkumulátorból pedig kettő is van neki, melyek közül az egyik beépített, a másik cserélhető. Az Enduro N7 valamivel szolidabb izmokkal büszkélkedhet, mivel az ő szíve egy nyolcadik generációs i5 processzor. A fenti videóból pedig az tűnik ki, hogy mindkét eszköz jól bírja a gyűrődést, legyen szó vízről, homokról, vagy éppen ütődésről. Tehát akinek egy mezei laptop vagy táblagép nem bírná a munkakörülményeit, annak megfelelő választás lehet mindkettő.