Az idei év végéig teljesen kivonja a forgalomból a Play Zenét a YouTube Music javára a Google.
Azt már hosszú ideje tudni lehetett, hogy a Google megszünteti Play Zene szolgáltatását, azért egészen sokáig húzták a dolgot, és halogatták a bejelentést. Ennek azonban már vége, ugyanis hivatalosan is közzétették, hogy vége azoknak az időkben amikor a play áruházban zenét lehetett vásárolni.
A Google a héten egy blogbejegyzésben véglegesítette, hogy a Google Play Zene bizony nyugdíjba megy, a jövőben a YouTube Music lesz helyette. Az elmúlt hónapokban éppen ezért folyamatosan adott új funkciókat az utóbbihoz, továbbá egy költözésre szánt eszközt is elérhetővé tett, amivel minden átvihető egyik platformról a másikra.
Immáron az is hivatalos, hogy az idei évben végleg kivonja a forgalomból a Play Zenét a Google. Új-Zélandon és Dél-Afrikában már szeptemberben használhatatlan lesz a Play Zene app, majd októbertől a többi országban is. A meg nem hosszabbított előfizetéseket automatikusan visszamondják. Az adatok és dalok átköltöztetésére pedig még decemberig lesz lehetőség, onnantól kezdve pedig végleg megszűnik a Play Zene. Dalokat vásárolni a régi appban már a hónap végétől nem lehet.
A Google sok új funkcióvak nyerné meg a felhasználókat a YouTube Musicnak, integrálják a Térképbe, az Android TV appba, de a Google Asszisztens is használja majd zeneajánláskor.
Fotó: CNET