A Samsung állítólag elkezdte árulni kvantumpontos OLED kijelzőit a porenciális partnernek. A rivális biztos iszonyú zabos, ha ez igaz. A Samsung – LG háború új hadszíntérrel bővül.
A Samsung a mobil iparágban régóta jelen van OLED megjelenítőivel, korábban a tévés szektort is megpróbálták meghódítani, de iszonyatosat pereceltek. A projekt 2014-es csúfos lefújása után a kvantumpontos LED LCD, azaz QLED eljárás felé fordultak a nagyobb méretű kijelzők szegmensében, és néhány éve elkezdtek dolgozni egy kvantumpontos QLED technológián is.
A munkával egészen jól állnak, hiszen a megbízhatónak számító Omdia nevű (korábban IHS Markit néven futott) piackutató cég szerint elkezdtek házalni a QD-OLED kijelző prototípusával a partnereknél. Ha minden igaz, akkor jártak a Sonynál és a Panasonicnál is, akik a televíziós területen érdekeltek. Emellett futottak egy kört már a Dellnél, a Asusnál és a MSI-nél is, akiknek viszont a monitorok miatt lehet érdekes ez a technológia.
Azaz lesznek „kicsi” OLED kijelzők is, és a hírek szerint 32, 55, 65, 78 és 82 inches panelek gyártásában gondolkodik a Samsung. Az Omdia értesülései szerint 2021 harmadik negyedévében kezdődik majd a tömeggyártás, az első kvantumpontos OLED tévék és monitorok pedig 2022 elején bukkanhatnak fel.
Ez pedig biztos, hogy totál kiveri majd a biztosítékot az LG-nél. A Samsung ősi riválisa eddig ugyanis egyedüli szereplőként uralta a nagy méretű OLED kijelzők szektorát, hiszen mindenkinek ők szállították és szállítják mind a mai napig a paneleket. A Samsung – LG háború egy újabb fronttal bővül, amivel végső soron, mi végfelhasználók járunk a legjobban. Ilyenkor ugyanis a küzdő felek apait-anyait beleadnak, és egyre jobb termékekkel rukkolnak elő, valamint minden követ megmozgatnak az árak lenyomása érdekében.
[sc name=”facebook” ]