15 százalékra csökken az App Store-adó azoknál a fejlesztőknél, akik kevesebb mint 1 millió dollárt keresnek. 

Az Apple nemrég bejelentette, hogy elindul az App Store Small Business Programja. Ennek keretében a kisebb fejlesztőknek többé nem kell az App Store 30 százalékos adóját megfizetniük, az úgynevezett Apple-adó mértéke 15 százalékosra csökken a számukra.

Az ajánlat azokra vonatkozik, akik az elmúlt naptári évben fejlesztőként kevesebb mint 1 millió dollárt kerestek. Számukra az árbevételük csupán 15 százalékát vonja majd le az Apple hozzájárulásként, a szokásos 30 százalék helyett.

Amennyiben a fejlesztő már több mint 1 millió dollárt keres, akkor automatikus átáll a rendszer, és újra 30 százalékot kell fizetni. Természetesen ez visszafelé is igaz.

Mindez nem érinti a nagy cégeket, tehát azokra továbbra is érvényes a sokat kritizált Apple-adó. Sőt, az igazán népszerű appok egyedi fejlesztőinél sem jelent ez változást. Az Apple a kisebb fejlesztőknek szeretne így segíteni, illetve a kisebb cégek növekedését támogatná. A további részleteket pedig decemberben hozzák nyilvánosságra – a program januárban indul.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Fotó: Apple