5:1 arányban nyomta le eladásokban az Xbox Series X és S konzolokat a PlayStation 5 a hazai piacán. 

Korán van még ahhoz, hogy bármelyik elemzőcég kijelentse, a PlayStation 5 vagy az Xbox Series X a nyerő. A japán Famitsu azonban mégis érdekes adatokkal állt elő a japán eladásokra vonatkozóan.

Nem túl meglepő módon a hazai piacán megint a Sony a népszerűbb, a PlayStation 5-ből nagyságrendekkel több talált gazdára a forgalmazás elején, mint az Xbox Series X-ből és S-ből.

Az első statisztikában 118 085 eladott PS5-öt említenek, míg 20 534 Xbox Series X és S fogyott összesen ugyanezen vizsgált időszak alatt. Ez több mint 5:1 arányú fölény a Sony számára, ami még a PS-t favorizáló piacon is remek eredmény a szakemberek véleménye alapján. A konkrét eladási számok egyébként így alakultak:

  • PlayStation 5: 103 901
  • PlayStation 5 Digital Edition: 14 184
  • Xbox Series X: 16 247
  • Xbox Series S: 4 287
  • Nintendo Switch: 93 671
  • Nintendo Switch Lite: 22 596

A Bloomberg szerint egyébként a járvány hatásai miatt a Sony és a Microsoft konzoljaiból is hiány van.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Fotó: Movia Media, PlayStation Blog