A Cybershoes elvileg arra lenne jó, hogy a virtuális valóságban bolyongva ne húzzunk be egyet a tévének, cserébe viszont meglehetősen nevetséges a használata.
Az Oculus által nyújtott virtuális valóság egészen szórakoztató tud lenni, egészen addig, míg az ember nagy igyekezetében be nem mos egy isteneset a nemrég vett, nagyon nagy OLED tévének. Tele az ilyen eseményekkel a YouTube, és hát azt mondják, más kárán tanul az okos. Ezt az elvet igyekszik megtámogatni a Cybershoes nevű Kickstarter projekt, melynek lényege, hogy úgy biztosítja a mozgás lehetőségét, hogy közben leülteti az embert. Ami egyúttal elég röhejes is, mert más szót nem lehet mondani arra a mozdulatsorra, amivel használni lehet.
Az Oculus Questhez érkező VR-cipő lehetővé teszi, hogy a játékokban különböző sebességgel, tetszőleges irányokba lépegessünk. Tehát valójában maga a funkció hasznosnak tekinthető, hiszen biztonságosabbá teszi a játékot az, ha közben ülünk, és nem a nagyi urnáját verjük le a kandallóról egy zombitámadás közben. És ha arra gondolunk, hogy úgyse látnak közben tömegek, mindjárt más a helyzet. Hozzá kell tenni egyébként, hogy a Cybershoes nem most tűnik fel először a piacon, hiszen 2018-ban már volt szerencsénk hozzá. Akkor 1000 felhasználótól összesen 214.000 eurót tudtak összekalapozni a fejlesztők, melynek révén 3.000 VR-cipő lett kiszállítva a Steam VR-hoz. Aki esetleg úgy dönt, hogy beszáll a projektbe, annak 279 dollárnyi pénzeszközzel kell rendelkeznie, amiért cserébe elvileg 2021. áprilisában kapja majd meg a csukákat.