Az OnePlus N10 a zsúfolt középkategóriába robbant be, mi meg megnéztük, hogy milyen a képe, a hardvere és az akksija. Azaz, hogy egyáltalán megéri-e megvenni.
A sokak által körülrajongott, és maga körül kultuszt építő OnePlus a korábbi években gyakorlatilag csak a felső kategóriára koncentrált telefonjaival. A kínai cég azonban 2020-ban változtatott a stratégiáján, és megkezdte az intenzív offenzívát az alsóbb, olcsóbb régiók meghódítása érdekében. E folyamat részeként a vállalat előrukkolt Magyarországon is egy, a korábbiaknál lényegesen olcsóbb modellel. Ez a OnePlus N10 5G! Nézzük mit tud, milyen kompromisszumokat követel meg az alacsonyabb ár.
Dizájn
Azt még egy megszállott hazudozó sem állíthatná jó szívvel, hogy az OnePlus N10 forradalmi külsővel bír. A hagyományos sík kijelzővel megtámogatott terméknél alkalmazott formai megoldásokat már láttuk korábban ezer esetben. De, hogy baj ez? Nem igazán, de nyilván ha valaki egy „villantós” telefonra vágyik, akkor jobban jár ha másfelé keresgél. A hátlap olcsó, kopogós műanyagból készült, ami nem nyújt olyan „prémium” érzetet, mint a fém, vagy üveg, de mivel amúgy is illik azonnal beledugni egy masszív tokba, ennek sok jelentősége nincs. A tokozás már azért is fontos, mert a telkó nem kapott meg semmilyen védelmi minősítést, azaz nem por-, víz- és ütésálló.
Az összeszerelés minősége kifogástalan, az illesztések pontosak, a gombok jó helyen vannak, nem lötyögnek, a készülék fogása kényelmes, de ez azért ma már alapelvárás. A súlya átlagos, 190 gramm, és a 6,49 inches kijelzője miatt a nagy tepsifonok közé tartozik, vastagsága pedig 9 mm. Természetesen USB-C port található rajta, és nem spórolták le róla a hagyományos, 3,5 mm-es analóg audió, azaz fejhallgató csatlakozót sem. A világ vicce, hogy ezt ünnepelni kell, hogy ez egy mobil esetében 2020-ban pozitívum, de hát itt tartunk…
Teljesítmény
A csúcsmodelleknél lényegesen gyengébb hardvert pakoltak bele, aminek nyilván költséghatékonysági okai vannak. A 8 magos Qualcomm SM6350 Snapdragon 690 (2 db 2,0 GHz Kryo 560 Gold & 6 db 1,7 GHz Kryo 560 Silver) proci mellé pakoltak egy közepes Adreno 619L grafikus chipet, valamint 6 GB RAM-ot.
Mindez 2020-ban csak közepes teljesítmény leadására képes papíron, amelyet a teljesítmény mérésére szolgáló szintetikus tesztprogram is megerősített. Az AnTuTu-n ugyanis 283964 pontot gurított, ami nagyjából a fele annak, amit az iparág jelenlegi topkészülékei produkálnak.
Mindez a hétköznapi használat során abban nyilvánul meg a tapasztalataink szerint, hogy a modell egy-két fokkal lassabb, mint az első ligás mobilok. Egy-két pillanattal tovább tart az alkalmazások, weboldalak vagy videók betöltése. A csúcsgrafikás játékoknál az elérhető legjobb beállításokról (effektek stb.) le kell mondani, mert akadozás, szaggatás léphet fel. A képalkotásra, azaz a fotók feldolgozására is többet kell várni a megszokottnál a nagy felbontású, illetve az éjszakai mód kiválasztása esetén.
Kijelző
Manapság a középkategóriában is egyre gyakoribb az OLED technológiára épülő kijelző, ami az elérhető legjobb képminőséget szavatolja, viszont a költségek alacsonyan tartása miatt csak 60 Hz-es képfrissítési ráta mellett. Azonban a OnePlus döntéshozói az IPS LCD panel mellett törtek pálcát, valószínűleg azért, mert így kitolhatták a maximális képfrissítési rátát 90 Hz-re. Ez elsősorban azoknak lehet fontos, akik sokat játszanak, mert a mozgásmegjelenítés során ez tényleg extrát jelent. Itt, egy korábbi cikkünkben részletesen lehet olvasni arról, hogy a magasabb képfrissítési ráta milyen előnyöket kínál. Emellett a scrollozás, lapozás is jobban néz ki így, hogy másodpercenként 90 képkocka jeleníthető meg, de azért ennek szerintünk túl sok jelentősége nincsen.
Mi jobban szeretjük a rivális technológiát, de ettől függetlenül a OnePlus N10 IPS kijelzőjével sincsen semmi komoly gond. Oké, a tökéletes feketéről le kell mondani, ami vaksötétben látszik is, de a kontrasztosság jó, és a színek egész markánsak, bár az tény, hogy nem annyira ragyogóak, mint amit az OLED-eknél megszokhattunk. 707 nites maximális fényerőt mértünk, ami bőven elég ahhoz, hogy nappal is látható maradjon a kép. A betekintési szög meglepően jó, csak nagyon kiszorított pozícióból érződik az árnyalatok enyhe fakulása.
Használat közben
Az Android 10 alapú termék a OnePlus saját, OxygenOS 10.5 rendszerére épül. Ez tud magyarul is, és tapasztalataink szerint stabil, gyors, valamint tartalmaz egy-két komfortos extra funkciót is. 4300 mAh, nem cserélhető lítium-polimer akksit kapott, ami használattól függően 11-14 órányi üzemidőt garantál 50 százalékos fényerő mellett. Melegedést nem nagyon tapasztaltunk, még akkor sem, mikor teljes fordulatszámon pörgött a vas a Call of Duty miatt. A beépített hangszórója minden más mobilhoz hasonlóan elég gyatra hangzásélményt produkál. Mélyek ugyanis nincsenek, a dinamika hiányzik, a végeredmény kopogós, steril.
De ez persze nem lepett meg, a fizikát egyszerűen becsapni nem lehet. A hangerő meglepően nagy, viszont csutkára tekerve már érződik némi zajosodás, ami egy idő után kiégeti az agyat. Az adattárolásra szolgáló belső memória mérete 128 GB. Ez teljesen korrekt kapacitás, átlagos, hétköznapi használat mellett egy-két évig simán elég lehet a képeknek, appoknak, videóknak. A modell támogatja az 5G technológia használatát is.
Kamera
A terveink szerint a későbbiekben egy külön anyagban mutatjuk be a OnePlus N10 fotós képességeit, úgyhogy most csak röviden a lényeg: A mai trendeknek megfelelően egy több egységből álló, sokoldalú képalkotást biztosító hátlapi kamerarendszerrel látták el.
Ezek közül a 64 megapixeles (f/1.8 rekeszérték) főkamera a leghasználhatóbb, hiszen ezzel nappal és este is lehet szép képeket lőni. A 8 megapixeles (f/2.3), 119 fokos, ultraszéles látószögű modul hasznos lehet, hiszen ennek használatával több minden fér rá a képre. A torzulás nem látványos, viszont a kevés fényt nagyon rosszul tolerálja, ugyanis ilyenkor már zajos lesz a kép. Ugyanez mondható el a 2 megapixeles makró kameráról is, azzal a kiegészítéssel, hogy ez még jó fényviszonyok mellett is gyakran csődöt mond.
A videós tulajdonságai meglehetősen alapszintűek. A 4K felbontás támogatott, ám be kell érni másodpercenkénti harminc képkockás rögzítési sebességgel. Ez a gyors mozgásokhoz pedig már egyszerűen kevés lehet. A Full HD módban ez duplázható, illetve a lassított opció (720p) sem hiányzik. A terméket ellátták optikai stabilizátorral, amely hatékonyan képes orvosolni a kézremegésből/rázkódásból fakadó problémákat.
Ár
OnePlus N10 5G – 125 000 forint. A tudásához képest ez korrekt, de nem különösebben kiemelkedően jó ár.
Kinek ajánljuk – OnePlus N10 5G
– Játékra keres telefont emberi áron
– Középkategóriás mobilban gondolkodik
– Fontos a jó üzemidő
– Viszonylag kedvező árú 5G támogatású mobilban gondolkodik
Kinek nem ajánljuk – OnePlus N10 5G
– Belépő szintű telefont keres nagyon kevés pénzért
– Csúcsmobilra vágyik
– Fontos a tökéletes fekete és a végtelen kontraszt
– Vlogger, YouTuber, Instagrammer
Még több információ a OnePlus N10 5G mobilról a termék hivatalos weboldalán
[sc name=”facebook” ]