A japán cég idén egy minden eddiginél kisebb OLED tévével lépett színre. A Sony A9 ezen változata ugyanis 48 inches képátlóval bír, megnéztük, hogy mit tud, milyen ilyen kis méretben az OLED élmény, és hogy megéri-e megvenni.

Sony A9 – 48″

Az OLED panelek kizárólagos gyártója, az LG Display idén év elején jelentette be, hogy végre enged a nyomásnak, és minden eddiginél kisebb kijelzőket is elkezd gyártani. Így születtek meg a 48 inches panelek, amelyek közül az LGD régi partnere, a Sony is berendelt hamar egy jó nagy halmot.

Sony A9

Ennek köszönhetően a vállalat az elsők között léphetett színre a világ jelenlegi legkisebb OLED tévéjével. Ez az A9 modell legújabb változata, amely nálunk is tett egy kisebb kirándulást, hogy megnézzük, mit tud. Azt fontos megjegyezni, hogy másnak is van ekkora OLED televíziója, hiszen például a 48″-es LG OLED-et már mi is méltattuk a Techworld magazin hasábjain.

Külső

A Sony OLED tévéinek megjelenésében a minimalizmusra, letisztultságra koncentrál, szóval a dizájnkodást ezúttal sem vitték túlzásba. A hangsúly a vékony, kevesebb, mint egy centis kávákkal övezett képernyőn van, amely egy szimpla, vízszintes, lapos, alig látható talpon nyugszik. E megoldásnak köszönhetően a tv olyan hatást kelt mintha a képernyő az asztalból/állványból nőne ki, ami tényleg elég impresszív.

Sony A9

Viszont az is tény, hogy emiatt egy hangprojektort már nem lehet beszuszakolni elé, hiszen az kitakarná a kép egy részét. Valamint a képernyő forgatásáról és döntéséről is le kell mondani. A készülékház bizonyos részein keskenyebb, mint egy okostelefon, ami persze jól néz ki, de sok jelentősége nincs, hiszen ahova az elektronikát pakolták, ott markánsan kiszélesedik.

Sony A9

A falra simán felkasztható, csak egy szabványos VESA konzolt kell beszerezni hozzá. Mindent összevetve a külső szerintünk rendben van, teljesen jó ez a minimalista-letisztult vonal.

Gamer funkciók

A HDMI 2.1 csatlakozó viszont hiányzik, azt ugyanis innen lespórolták. Ennek következtében pedig hiába a jó input lag (13,2 ms) a 120 Hz a maximális képfrissítési ráta, el lehet felejteni a 4K/120p jelek fogadását, a dinamikusan változtatható képfrissítési ráta, illetve az alacsony késleltetési mód funkciókat. Ezek pedig nagyon jól jönnének játék során, ha valaki jobb hardverrel megtámogatott PC-t, vagy új generációs konzolt használ, hiszen a rivális csúcstévék némelyike már tudja ezeket a szolgáltatásokat.

Sony A9

Egyszerűen nem bírjuk felfogni, hogy pont az a Sony nézi ezt be, amelyik kínálatában ott figyel a PlayStation 5, mint a jelenkor egyik legjobb konzolgépe. Ráadásul az ilyen kis OLED tévék iránt a gamerek különösen érdeklődnek, így az egyik legfontosabb célcsoport igényeinek maximális kielégítésére nem figyeltek oda. Ehh….

Képminőség

Mint minden Sony OLED tv, ez is az LG Display által fejlesztett és gyártott panelre, valamint a házon belül készülő képfeldolgozó chipre épül. E két komponens kooperációja felel a jó képminőségért, és e téren az A9 a legmagasabb minőséget képviseli. Az egyedi pixelvezérlésre épülő képalkotási technológiából fakadóan a 0 nit fényerejű, tökéletes fekete, és ezáltal a végtelen kontrasztarány megteremtés megoldott. A színek ragyogóak, markánsak, a LED LCD tévékre jellemző enyhe fátyolosságnak nyoma sincsen. A műszeres mérések alapján a színtérlefedettség kiváló, a színpontosság pedig kiemelkedő, és ennek következtében a modell akár grafikai munkára is alkalmas lehet.

Sony A9

A mozgásmegjelenítés során komoly hibákat nem tapasztaltunk, de ez egy idei OLED tévétől azért már nem meglepő. A gyatra források (médiabox, alacsony bitrátájú stream stb.) bele lehet futni akadozásba, de ezen lehet segíteni az interpolációs technológia bekapcsolásával. Viszont erre érdemes figyelni, mert hajlamos szappanopera-szerűvé varázsolni a képi világot. A 4K felbontású készülék elméletileg rendelkezik felskálázási eljárással, amely képes feljavítani az alacsonyabb részletességű anyagokat. Azonban a gyakorlatban semmilyen (pozitív) változást nem tapasztaltunk.

A maximális fényerő (~955 nit) kellően nagy ahhoz, hogy a HDR (Dolby Vision, HLG, HDR10) anyagok látványosan megfelelően jelenjenek meg, bár tény, hogy e téren azért a QLED-ek jobb teljesítményt nyújtanak. A betekintési szög remek, úgyhogy akkor sincs para, ha többen ülik körbe a készüléket, hiszen senki sem fogja azt érzékelni, hogy fakulnak, torzulnak az árnyalatok. Zajosodás nem nagyon jelentkezett, de ezen is egészen hatékonyan lehet segíteni a zajcsökkentés aktiválásával.

Hangminőség

A Sony évekkel ezelőtt nagy bombát robbantott egy speciális hangrendszerrel, amelyet az OLED tévéibe épít azóta is. Ez az Acoustic Surface, amelyben nem használnak hagyományos hangszórókat, az eljárás ugyanis a hangokat a panel rezegtetésével állítja elő. Ez tényleg egy technológiai bravúr, viszont, hogy őszinték legyünk, nagyjából olyan hangélményt produkál, mintha beépítettek volna a tévébe néhány hangsugárzót.

A vállalat azt ígéri, hogy e megoldás képes a tökéletes sztereó hangtér megteremtésére, de ez nem így van. Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy hangminőség terén egy jobb hangprojektor vagy pláne egy több komponensből álló szett simán veri. Hanghibákat egyébként nem tapasztaltunk, de ez a minimum ma már a belépő kategóriában is, nem hogy egy ilyen méregdrága modell esetén.

Kezelés

Mint a japán gyártó minden más tévéje, a Sony A9 is az Android TV okostévé rendszert használja. Ez magyar nyelven tud, kisebb döccenéseket leszámítva a sebességbe nem lehet belekötni, és a stabilitással sincs gond. A grafikus kezelőfelülettől nem vagyunk elájulva, hiszen a nagy ikonok miatt átláthatatlan az egész. Sokat kell lapozgatni, görgetni, míg az ember megtalálja, amit keres, és rengeteg a reklám is. A platformot rengeteg kritika érte az évek során, és a Google végre elhatározta, hogy végrehajt egy alapos ráncfelvarrást. Az új rendszer 2021-ben érkezik, és állítólag a régebbi Android TV-s televíziók, így például a Sony A9 is upgradelhetőek lesznek rá. A távirányító korrekt darab, a készülék képes együttműködni az USB porton keresztül csalakoztatott egérrel, billentyűzettel, kontrollerrel, és a távvezérlője persze egy ingyenes app révén telefonnal vagy tablettel is helyettesíthető.

Az Android TV egyik nagy előnye a hatalmas, több ezer darabos alkalmazáskínálat. Ezek közül a legfontosabb a Netflix, a HBO Go, YouTube és a többi hasonló film- és sorozatnézős app. Emellett van még egy rakat kiváló grafikájú játék is, azonban satnya hardver miatt (4 magos MediaTek MT5893; 2,5 GB RAM, Mali-G71 grafikus vezérlő) ezek futtatása komoly problémákba ütközik. Konkrétan durván akadnak, vagy el sem indulnak. Ez a probléma a legtöbb mai androidos tévénél megfigyelhető, viszont egy ilyen árú készüléktől joggal várhatná el az ember, hogy ilyesmin azért már ne spóroljanak. Persze az is igaz, hogy aki hajlandó ennyi pénzt kiköhögni egy tévére, annak valószínűleg egy jobb játékkonzol beszerzése biztos nem okoz problémát.

Ár

Sony A9 48″ OLED tv – 600 000 forint. Bárhogy nézzük, nem kevés pénz. Az LG ugyanekkora, ugyanilyen panellel ellátott tévéje 100 000 forinttal olcsóbb. Igaz abban nincs spéci hangrendszer, meg más az okostévé rendszere.

Kinek ajánljuk – Sony A9

– Kicsi OLED tévét akar
– Sony fan
– Fontos a tökéletes fekete és a végtelen kontraszt
– Oda van a letisztult dizájnért
– Grafikai munkára (is) használná a tévéjét

Kinek nem ajánljuk – Sony A9

– Olcsó televíziót szeretne
– LED LCD tévében gondolkodik
– Az új konzolok mellé keres tévét játékra
– Nem szereti az Android TV rendszert

Még több információ a Sony A9 tévéről a hivatalos weboldalon