Michio Kaku hisz Elon Musk marsi kolonizációs álmaiban

A húr-térelmélet egyik megalkotója, Michio Kaku szerint egyáltalán nem elvetendő dolog, amit a Tesla alapítója tervez. 

Elon Musk határozottan hisz abban, ami Carl Sagan elképzelése, miszerint az emberiségnek legalább két olyan bolygót kellene találnia, ami megfelelő egy B-tervnek. Erre azért lenne szükség, hogy a faj nem haljon ki, és legyen hová menekülni, ha végképp élhetetlenné tettük az otthonunkat. Musk tehát szintén így vélekedik, ezért is szemelte ki a Marsot, mint célpontot. Vele pedig Michio Kaku, az ismert és elismert fizikus ért egyet, bár részleteiben másként képzeli el a kolonizálást, mint az üzletember. Musk célja, hogy legalább egymillió telepest juttasson a vörös bolygóra a Starshio rakéták felhasználásával, állami, valamint magán finanszírozás keretein belül.


Kaku szerint azonban hatékonyabb lenne, ha emberek helyett első körben robotokat küldenénk a Marsra, amik az ott meglévő erőforrásokat használva kialakítanák a megfelelő élőhelyeket számunkra. Véleménye szerint egy önmagát többszörözni képes robot segítségével viszonylag rövid idő alatt egész komoly gépi kompániát lehetne teremteni, amik hatékonyan készíthetik elő a terepet az emberek érkezésére. Ismerve egyébként Elon Musk elszántságát és anyagi lehetőségeit, egyáltalán nem kizárt, hogy még a saját életében megtörténik, hogy embereket indít a Marsra. Sőt, akár az is, hogy megéli a benépesítés kezdeti szakaszait. Bár vélhetően akad még néhány olyan égitest a galaxisban, ami a Marsnál lényegesen kedvezőbb feltételeket biztosítana az emberiség számára, de az még odébb van, hogy akár csak egyet is felfedezzünk.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?