Hasznos fejlesztésen dolgozik a Google: a 12-es Android-verzió mellett jönnek az időzíthető SMS-ek, amelyekkel jó előre megírt üzeneteket ütemezhetünk be. 

Hamarosan praktikus funkció érkezik az Android telefonokra, melyekkel már nem csak azonnali SMS küldésre lesz lehetőség, hanem az időzíthető SMS-ekre is. A Google egy hosszabb blogbejegyzésben beszélt a közeljövőre vonatkozó fejlesztési terveiről, melyeket valamikor tavasszal hozhatnak tető alá.

Az egyik ilyen újítás az időzíthető SMS lesz, amely tudomásunk szerint egyes felhasználóknál már az ősz folyamán az Üzenetek app béta verziójában megjelent. Az új funkcióval órákkal, napokkal vagy esetleg hetekkel előre is beidőzíthetjük a szöveges üzeneteket, amelyeket a rendszer csak a megadott időben küld el. Bár az időzítésre már korábban is létezetek különböző appok, a Google most saját Üzenetek alkalmazásába integrálva teszi elérhetővé ezt a lehetőséget, amelyhez legalább 7.0-ás Android-verziójú eszköz kell.

Az időzíthető SMS-ek mellett is érkezik más hasznos újítás is, például a Password Checkup nevű fejlesztés, amely figyelmezteti a felhasználót, ha valahol egy jelszava kiszivárgott. A megoldáshoz Android 9.0 vagy annál újabb rendszerkiadást használó készülék szükséges. Emellett a látássérülteket segítő TalkBack nevű szolgáltatás új verziója is kilátásban van, de a Google saját térképszolgáltatására, a Maps-re is érkeznek finomítások, illetve az Asszisztens-en és a a tavaly december óta itthon is elérhető Andoid Autón is eszközölnek javításokat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!