Jack Dorsey, a Twitter tulajdonosa 2006. március 21-én posztolta első bejegyzését a közösségi mikroblogon, amely nemrégiben 2.9 millió dollárért kelt el egy Malajziában élő üzletember jóvoltából. 

Még március elején számoltunk be arról, hogy árverésre bocsátották a Twitter vezérigazgatójának első posztját, amelyről elég hamar kiderült, hogy aranyat ér. A licit gyors ütemben indult el felfelé, néhány perccel azután, hogy elindították az árverést, már 88 ezer dollárt, tehát nagyjából 27 millió forintot mutatott a számláló. Jack Dorsey első Twitter posztját, a „just setting up my twttr” (éppen létrehoztam a twitteremet) tartalmú bejegyzést végül egy Sina Estavi nevű üzletember vásárolta meg 2.9 millió dollárnyi kriptovalutáért, azaz több mint 890 millió forintért cserébe. A vásárló szerint ez olyan dolog, mintha a Mona Lisát szerezte volna meg, bár ebben azért nem vagyunk biztosak.

A poszt új tulajdonosa egy egyedi tanúsítvánnyal lett gazdagabb, amely igazolja, hogy ő a tweet hivatalos birtokosa, mindezt természetesen Jack Dorsey aláírásával alátámasztva. Dorsey a befolyt összeget a Give Directly nevű jótékonysági szervezet afrikai missziójának ajánlotta fel, amelyből a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került afrikai családokat fogják segíteni.

A BBC cikke szerint a közeljövőben több ehhez hasonló árverésre is lehet majd számítani, ahol hírességek fogják értékesíteni az internetes tevékenységeiket képviselő zsetonokat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!