Merész dizájnra válthatnak a Google Pixel mobilok

Renderelt képeket ástak elő a Pixel 6 és Pixel 6 Pro mobilokról – merész dizájnban gondolkozik a Google. 

A Google biztosra ment a tavaly ősszel bemutatott Pixel mobiljaival, azonban a legutóbbi szivárgások alapján könnyen lehet, hogy idén már merészebb készülékekkel áll elő. Renderelt képeket ástak elő a Pixel 6 és Pixel 6 Pro készülékekről, amelyek jóval egyedibb és figyelemfelkeltőbb dizájnnal jöhetnek, mint az utóbbi generációk.


A széles kamerasáv még a Nexus 6P-ről lehet ismerős, kis eltolással – a pandás, kéttónusú kivitel pedig szintén a Google sajátosságának mondható egyes Pixel sorozatokból. A Pixel 6 Pro képein ráadásul végre három kamera látszik, feltehetően már a zoomkamerát sem spórolnák le.

Konkrétumok a hardverrel kapcsolatban nincsenek, azt azonban több forrás is megerősítette, hogy a képeken látottak passzolnak a Google jelenlegi terveihez, vagyis a renderelt anyagok hitelesek (leszámítva a színeket). Nem a Google-től szivárogtak ki persze, egy külsős fél csinálta a képeket, az élőben látottak alapján. Az idei ősz mindenesetre elég messze van még, addig eleve bármi változhat.

[sc name=”facebook” ]

Fotó: Jon Prosser

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?