Már több mint 200 millió Redmi Note szériás okostelefont tudott eladni a Xiaomi, a Redmi Note 9-es sorozat különösen népszerű.
Nagy mérföldkőhöz érkezett a Xiaomi: immáron több mint 200 millió Redmi Note szériás okostelefont adott el. A sorozat a Redmi legsikeresebbje, egészen az első Redmi Note 2014. márciusi érkezése óta. Többek között ennek a sorozatnak köszönheti a Xiaomi, hogy a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártóvá vált a világon.
A vállalat bejelentette továbbá a Weibón keresztül, hogy a Redmi Note 10 széria május 26-án jelenik meg, igaz, egyelőre csak Kínában. Ott érkezhet egyébként egy újabb modell is, ami a Redmi Note 10 5G-re hasonlít.
Ami a meglévő modelleket illeti, a Note 9-es mobilok különösen sikeresek voltak, ezekből globálisan 45,2 millió fogyott. Vagyis a 2014 óta megjelent Redmi Note szériás készülékek több mint 20 százalékát ezek tették ki. A Redmi Note 10-es szériával feltehetően csak még népszerűbb lesz a Xiaomi ártakarékos márkája, a Redmi Note 10 Pro sokak szerint az év legjobb ajánlata lesz ár-érték arányban.
[sc name=”facebook” ]
Fotó: Android Authority, Xiaomi