Jöhet a lájkmentes közösségi média: régóta várt funkció érkezik a Facebook és az Instagram mobilos alkalmazásába, amellyel elrejthetővé válik a lájkok száma a posztok alatt.
Régóta sejtjük, hogy a túl sok közösségi média használat nem tesz jót az embereknek, mára pedig szinte egyértelműen megállapítható, hogy a kevés pozitív visszajelzés miatt egyre többen lesznek frusztáltak, vagy depressziósak. A közösségi oldalak használata temérdek kérdést vet fel, és nem valószínű, hogy egyhamar megoldás születik erre a problémára, ám a Facebook és az Instagram többévnyi tesztelés után végre olyan funkciót jelentett be, amely valóban segíthet enyhíteni az emberekre nehezedő pszichológia nyomáson.
A Facebook még április elején egy olyan megoldást kezdett el tesztelni, amelynek segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy a lájkok száma saját, illetve mások bejegyzései alatt látható legyen-e. Most pedig a közösségi óriás hivatalosan is bejelentette, hogy minden felhasználó megkapja az új funkciót, amely nemcsak a közösségi oldal fő alkalmazásában, de az Instagramon is elérhető lesz. A lájk-számláló eltüntetése saját, illetve mások bejegyzéseinél is használható, tehát szabadon beállíthatjuk, hogy hol szeretnénk kikapcsolni a lájkok számának láthatóságát.
???
Starting today, you’ll have more options when it comes to like counts on Instagram.
Now you can hide the number of likes people see on your posts ? pic.twitter.com/lkeXdy8zSA
— Instagram (@instagram) May 26, 2021
Bár a mi telefonjainkra egyelőre sem a Facebook, sem az Instagram vonatkozásában nem érkezett még meg az újítás, érdemes lehet frissíteni, és néha-néha ránézni, hiszen előbb-utóbb minden felhasználóhoz eljut a lájkmentes közösségi média.
[sc name=”facebook” ]